ADA 2019
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara 2019. május 24-25-én megrendezte az ADA konferenciasorozat második konferenciáját (ADA 2019), amely az informatika és a STEM területei iránt érdeklődők konferenciája volt. A konferencia célja ...
Egy matematika érettségi feladat megoldása programozással 2019
A 2019-es középszintű matematika érettségi feladatsor 16. feladata inspirált arra, hogy a programozás eszköztárával oldjuk meg ezt a feladatot. Szükséges hozzá néhány programozási tétel: sorozatszámítás, eldöntés, szélsőérték-kiválasztás, másolás. Érdekes belegondolni, ...
Interjú Görög Ibolyával
Görög Ibolya protokollszakértőt mindenki ismeri, bemutatni nem szükséges. De mégis illik, legalább röviden: 1987-től 1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal protokollosa, majd protokollfőnöke volt, illetve 1999-től felnőttképzésben oktat. Érdeklődési körébe tartoznak: viselkedéstörténet, ...
Berecz Antónia műhelyvitája
Berecz Antónia kolléganő meghívott PhD értekezés-tervezetének műhelyvitájára. Az eseményre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola szervezésében 2019. április 11-én került sor. Antónia értekezés-tervezetének címe: „Az e-tanítás-tanulás folyamata – ...
Digitális Témahét 2019
A Digitális Témahét 2016-ban indult országos rendezvénysorozat. Fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése. A program fontos törekvése, hogy a digitáliskompetencia-fejlesztés az informatikán túl kiterjedjen más tantárgyakra is ...
Interjú Nádai Gáborral
„Nádai Gábor vagyok, de sokan leginkább Mefiként ismernek, a legtöbb felületen a @mefiblogger nicknév alatt vagyok elérhető. Eredetileg mérnökinformatikusként végeztem, a kétezres évek közepén a fősuli mellett saját vállalkozásba kezdtünk ...
Interjú Szűcs Tiborral
Szűcs Tibor mérnök-informatikus. Jelenleg a Corvinus Egyetem Koordinációs Irodáján dolgozik órarendszerkesztőként. Ez a feladat a létesítménygazdálkodáshoz kötődik és ő osztja be – sok-sok szempont alapján – az előadásokat, szemináriumokat, számítógépes ...
Interjú Markovics Győzővel
Markovics Győző nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, valamint politológiát is tanult a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az egyetemtől főként időt kapott – felnőni a képzés alatt. Gyakorlati ismereteit mindig munkával szerezte. Családi ...
Hogyan írjunk szakmai CV-t?
Hogyan írjunk curriculum vitae-t vagy resume-t, magyarul önéletrajzot, ha álláspályázatra kívánjuk beküldeni? Tanfolyamaink orientáló moduljának 17-20. óra: Soft skill tréning alkalmán foglalkozunk ezzel (is). Részletes ILIAS-os tananyagot állítottunk össze önéletrajzírással ...
Rólunk mondták, rólunk írták
Rendszeresen megkérdezzük hallgatóink véleményét tananyagunkról, tematikáról, módszertanról, oktatóinkról, szervezésünkről, helyszínről (és persze minden egyébről is). A visszajelzések fontosak számunkra, és figyelembe is vesszük ezeket munkafolyamataink és kommunikációnk során. Az ILIAS ...
FIRST® LEGO® League robot verseny 2018
A Nemzetközi LEGO® Robot versenyek azért jöttek létre, hogy a segítsék/erősítsék a műszaki, természettudományos és informatikai kompetenciák fejlesztésén túl a kooperatív csoportmunkát, a problémamegoldásra orientáló komplex gondolkodásmódot. A hazai oktatási ...
ASCII művészet Java-ban
Áttekintjük a karakteralapú rajzolás lehetőségeit Java 2D grafikával, illetve a karakterfüzérek képként való kezelésének újabb lehetőségeit is. Az ASCII művészet jelentése és kezdete Az ábécék betűiből/szövegeiből kialakított ábrák egyidősek lehetnek ...
Doktoranduszok programoznak
Saját doktorandusz csoporttársaimmal többször beszélgettünk már arról, hogyan tudnák/tudják használni a programozás eszköztárát, módszereit, lehetőségeit saját kutatási munkájukban, beépítve a kutatási folyamat egyes lépéseibe, illetve disszertációjuk elkészítésébe. Mivel a 10 ...
MIt hoz a következő 50 év? – NJSZT jubileumi konferencia
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) 2018. október 17-én tartotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2. emeleti dísztermében 50. jubileumi konferenciáját. A Társaság méltó helyszínen, nagyszerű programmal készült a szép ...
SzámOkt 2018
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Számítástechnika Szakosztálya által – évente – szervezett XXVIII. Számítástechnika és Oktatás Konferencia – SzámOkt 2018 Tusnádfürdőn került megrendezésre 2018. október 11-14-ig. Társszervező volt ...
Programozási Hét 2018 – CodeWeek.eu
Az Európai Programozási Hét idén 2018. október 6-21-ig került megrendezésre. Ez egy önkéntesek által működtetett, alulról szerveződő kezdeményezés. Az önkéntesek saját országukban a Programozási Hét nagyköveteként népszerűsítik a programozást. Ehhez ...
Kutatók éjszakája 2018
A Kutatók éjszakája nemzetközi rendezvénysorozat 2005-ben indult. Magyarország 2006-ban csatlakozott. Azóta évről-évre egyre több intézmény nyitja meg hazánkban kapuit, szervez érdekes programokat, sok-sok településen, több száz helyszínen, több ezer eseményt ...
HWSW – Szeptemberi dupla – Android/Kotlin és full-stack JavaScript fejlesztői meetup
2018. szeptember 11-én és 12-én délután a HWSW szervezésében a Szeptemberi dupla: Android/Kotlin és full-stack JavaScript fejlesztői meetup-okon vettem részt az AnKERT-ben. Kedd - Android/Kotlin fejlesztői meetup Kedden az első ...
Stream API lambda kifejezésekkel
Korábban blogoltunk már a Stream API-ról és a lambda kifejezésekről: Ismerkedjünk lambda kifejezésekkel! Most másképpen közelítve újra foglalkozunk a témával. Tanfolyamainkon szinte minden adatszerkezethez, tömbhöz, kollekcióhoz, fájlkezeléshez kötődő témakörben használjuk ...
Időjárás Budapesten
Talált időjárás Widget A Widgets constructor - OpenWeatherMap weblapon nézelődve megtetszett ez a Widget: Főleg az volt nagyon szimpatikus, hogy milyen egyszerűen beépíthető mindez egy webes/mobil felületre az alábbi JavaScript ...
Barátságos számok
Azokat a számpárokat, amelyekre igaz, hogy az egyik szám önmagánál kisebb osztóinak összege megegyezik a másik számmal és fordítva, külön-külön barátságos számoknak, együtt barátságos számpárnak hívjuk. Másképpen: legyen d(n) az ...
Denevérek a barlangban
Évekkel ezelőtt hálózatos Java EE esettanulmányt akartunk készíteni Lengyel Borisz kollégával. Ötleteltünk: milyen technológiával és hogyan kommunikáljon egymással a szerver és a kliens(ek). A távoli metódushívás (Remote Method Invocation) mellett ...
HWSW – Nyári napfordulós Android/Kotlin meetup
2018. június 19-én délután a HWSW szervezésében a Kotlin programozási nyelvet bemutató meetup-on vettem részt az AnKERT-ben. Az előadások elsősorban a nyelvvel még csak ismerkedők számára szóltak, amolyan kedvcsinálóként lehet ...
Multimédia az oktatásban 2018
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) "Multimédia az oktatásban" Szakosztály által - évente - szervezett XXIV. Multimédia az oktatásban című nemzetközi konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Államtudományi és Közigazgatási Karán ...
Programozási alapok K-MOOC online kurzus az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai Egyetemen 2014-ben megalakult a KÁRPÁT-MEDENCEI ONLINE OKTATÁSI CENTRUM (K-MOOC), amelynek egyik fő célja, hogy biztosítson kredittel elismert online oktatási formát a Kárpát-medencei, részben, vagy egészben magyar tannyelvű képzést ...
Egy matematika érettségi feladat megoldása programozással 2018
A 2018-as középszintű matematika érettségi feladatsor 10. feladata inspirált arra, hogy a programozás eszköztárával oldjuk meg ezt a feladatot. Szükséges hozzá néhány programozási tétel: sorozatszámítás, eldöntés, kiválasztás. Érdekes belegondolni, hogy ...
Koch-görbe rajzolása
A Koch-görbe egyike a legrégebben ismert egyszerű fraktáloknak. Mint ilyen, önhasonlóan rekurzív. Az önhasonlóság azt jelenti, hogy az ábra tetszőleges részét felnagyítva mindig hasonló/ugyanolyan részek jelennek meg (a méretaránytól függetlenül) ...
Digitális Témahét 2018
A Digitális Témahét 2016-ban indult országos rendezvénysorozat. Fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése. A program fontos törekvése, hogy a digitáliskompetencia-fejlesztés az informatikán túl kiterjedjen más tantárgyakra is ...
Hány éves a kapitány?
A problémamegoldó, logikus gondolkodásra nevelő képzések anyagában, illetve felvételi feladatsorokban is sokszor megtalálható – többféle változatban is. Lássunk egyet a népszerű „Hány éves a kapitány?” típusú feladatok közül! Három elefántot ...
Nemzetközi Pi nap
A Pi-t (π) mindenki ismeri. Talán sokaknak kedvenc története is van a π-vel kapcsolatosan, amelyet iskolában vagy utazásai alatt szerzett. A π Euklidesz geometriájában a kör kerületének és átmérőjének arányát jelöli ...
Optikai csalódások
A grafikus felülettel rendelkező Java programok (Swing, FX, webkomponensek, HTML+CSS) fejlesztése során igény adódhat arra, hogy a GUI komponensek saját beépített rajzoló/renderelő képességét felülírjuk/-definiáljuk, hogy egy-egy nyomógomb, menüpont, rádiógomb másképpen ...
Telefonos billentyűzettel kódolunk/dekódolunk
Nemrég egy betűket és számokat tartalmazó kódolt szöveget kaptam azzal a kéréssel, hogy próbáljam megfejteni. A titkosított szöveget a következő formátumban kaptam: 88.222.666.333.444.888.33.333. Azt is lehetett róla tudni, hogy a ...
Gyűjtsünk össze adatokat névjegykártya készítéshez!
Induljunk ki az Oracle HR sémából! Az EMPLOYEES táblából szükséges adatok: alkalmazottak neve konkatenálva a FIRST_NAME és LAST_NAME mezőkből, illetve a meglévő elérhetőségek: EMAIL (kiegészítve), PHONE_NUMBER és a hozzáadott WEBSITE ...
Fát építünk
Az adatok strukturális és könnyen értelmezhető formában való megjelenítése egy szoftver felhasználói felületén átgondolt tervezést igényel. Az adatokhoz hozzá kell jutni, ki kell választani a megfelelő grafikus komponenst, a mögötte ...
Híres IT idézetek
Híres idézeteket mindig érdemes figyelemmel kísérni és hasznos néha elgondolkodni is ezeken. Az alábbiakban programozáshoz, szoftverfejlesztéshez, illetve informatikához kötődően gyűjtöttünk össze 12 idézetet. A híres emberek között vannak mérnökök, matematikusok, ...
Télapó probléma
Az operációs rendszerek tervezésének fontos része az ütemezési, erőforrás- és szálkezelési feladatok problémamentes, holtpontmentes megoldása, szinkronizálása, amiről sok ismert szerző publikált már, néhányan közülük angol nyelven: W. Stallings, A. B ...
Fibonacci nap
A Fun Holidays - Fun, Wacky & Trivial Holidays weboldal sokféle különleges ünnepnapot listáz. Ezek leírása többnyire vicces, emlékezős, de néhány igazán érdekes, régi-régi hagyományt elevenít fel. Ma van (november ...
JFreeChart grafikon készítése
XML formátumban megkapott adatokat grafikonon jelenítünk meg. 5 összetartozó adat/tulajdonság sorozatát dolgozzuk fel: JOB_TITLE, EMPLOYEE_COUNT, MIN_SALARY, AVG_SALARY, MAX_SALARY. Az adatforrásban egyszerű életpálya modell szerint munkakörönként meghatározott az adható minimális és ...
Péntek 13
Sokan szerencsés vagy balszerencsés napnak tartják a péntek tizenharmadikát. Évente 1-2-3 alkalommal megtörténik, hogy a hónap 13. napja péntekre esik (minden vasárnap kezdődő hónapban). A hónap 13. napja valamivel valószínűbben ...
Programozási Hét 2017 – CodeWeek.eu
Az Európai Programozási Hét idén 2017. október 7-22-ig került megrendezésre, ötödik alkalommal. Ez egy önkéntesek által működtetett, alulról szerveződő kezdeményezés. Az önkéntesek saját országukban a Programozási Hét nagyköveteként népszerűsítik a ...
Kutatók éjszakája 2017
A Kutatók éjszakája nemzetközi rendezvénysorozat 2005-ben indult. Magyarország 2006-ban csatlakozott. Azóta évről-évre egyre több intézmény nyitja meg hazánkban kapuit, szervez érdekes programokat, sok-sok településen, több száz helyszínen, több ezer eseményt ...
HWSW – Merre tart a Java? Nyár végi Java fejlesztői meetup
2017. augusztus 29-én délután a HWSW szervezésében a Merre tart a Java? Nyár végi Java fejlesztői meetup-on vettem részt az AnKERT-ben. Az előadások a szeptember 21-re időzített Java SE 9 ...
Kígyókocka grafikus felületen
A JavaFX grafikus felhasználói felületének és eseménykezelésének megvalósítása némileg eltér más Java GUI implementációk működésétől, például swing vagy Java3D. Főként animációk során hasznos használni. Megközelítése természetesen objektumorientált: a térbeli objektumok ...
Ki kinek a vezetője?
Az SQL lekérdezések újabb típusát adják a hierarchikus lekérdezések. Az Oracle adatbázis-szerver már régóta támogatja ezt a lehetőséget. A hierarchia legtöbbször valamilyen fa adatszerkezethez kötődik. Ezek természetesen nem közvetlenül tárolódnak ...
Ismerkedjünk lambda kifejezésekkel!
A Java 8-tól használhatunk lambda kifejezéseket, amivel hatékonyabban, rövidebben és könnyebben valósíthatunk meg tipikus műveleteket. Korábban általában az eseménykezelést globálisan (interfészek implementálásával), vagy lokálisan (névtelen interfész implementálásával) oldottuk meg, illetve ...
Tagadós lekérdezések
Az SQL nyelv utasításai többféleképpen csoportosíthatók. Például: adatdefiníciós utasítások (DDL), adatmanipulációs utasítások (DML), lekérdező utasítások (DQL), adatelérést vezérlő nyelv (DCL). A lekérdezések tanítása során másféle rendszerezés is adható. Például a ...
Hello World! másképpen
A programozási nyelvek tanulásának első lépése a „Hello World!” szintaktikájának megismerése, és egyben teszt arra is, hogy megfelelő-e a fejlesztői környezet telepítése, konfigurálása. Megjelenik-e a „Hello World!” a konzolon, felbukkanó ...
Java fejtörők – haladó
Java fejtörők – csapdák, buktató, és szélsőséges esetek. Ez egy könyv címe, amelynek szerzői J. Bloch és N. Gafter. Magyar nyelven a Kiskapu Kft. jelentette meg. A 2010-es magyar kiadás ...
Java fejtörők – bevezetés
Java fejtörők – csapdák, buktató, és szélsőséges esetek. Ez egy könyv címe, amelynek szerzői J. Bloch és N. Gafter. Magyar nyelven a Kiskapu Kft. jelentette meg. A 2010-es magyar kiadás ...
Egy matematika érettségi feladat megoldása programozással 2017
A 2017-es középszintű matematika érettségi feladatsor 12. feladata inspirált egy Java program megírására. Szükséges hozzá néhány programozási tétel: sorozatszámítás, megszámolás, valamint adatszerkezetként ideális egy kétdimenziós tömb. Érdekes belegondolni, hogy mennyire ...
Húsvétvasárnap
A nyugati kereszténység húsvétvasárnapja legkorábban március 22-ére, legkésőbb április 25-re esik. Másképpen: a húsvét mozgó ünnep, azaz nem esik az év ugyanazon napjára minden évben. Az első niceai zsinat 325-ben ...
Digitális Témahét 2017
A Digitális Témahét 2016-ban indult országos rendezvénysorozat. Fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése. A program fontos törekvése, hogy a digitáliskompetencia-fejlesztés az informatikán túl kiterjedjen más tantárgyakra is ...
Kígyókocka készítése
A kígyókocka (snake cube, chain cube) 27 egyforma méretű, egymáshoz képest mozgatható/forgatható kockából áll. A kockákat összeköti egy rugalmas fonal/gumi. Az első és az utolsó kocka egy-egy lapján egy-egy lyuk ...
Nemzetközi IT-s nőnap
A nemzetközi nőnap (március 8.) alkalmából olyan nőkre emlékezünk, akik maradandót alkottak a számítástechnika, informatika, szoftverfejlesztés, programozás területén. A válogatás alapját a Women in computing gyűjtemény adta. A lista természetesen ...
Hogyan értékeljük az online vizsgafeladatot?
Tanfolyamaink követelményeinek teljesítéséhez több online tesztet kell kitölteni és egy komplex, online vizsgafeladatot kell megoldani. A feladatspecifikáció mindig részletes, maximum 1 db A4-es oldal terjedelmű, folyó szövegben felsorolásokat is tartalmaz ...
CHOO + CHOO = TRAIN
Most nem a híres kisvonatról van szó, hanem egy ismert kriptoaritmetikai feladványról. Ebben a feladattípusban egyszerű matematikai műveletek szerepelnek és a különböző betűk különböző számjegyeket jelölnek. Általában többféleképpen megoldhatók: intuíció, ...
Munkakör, létszám, névsor lekérdezése
Az a feladatunk, hogy az Oracle HR sémából lekérdezve állítsuk elő munkakörönként csoportosítva az alkalmazottak létszámát és névsorát. Adott a JOBS és az EMPLOYEES táblák közötti 1:N kapcsolat. A JOBS ...
Euler állatos feladata
Valaki sertést, kecskét és juhot vásárolt, összesen 100 állatot, pontosan 100 aranyért. A sertés darabja 3 és fél arany, a kecskéé 1 és egyharmad, a juhoké fél arany. Hány darabot ...