Tankocka – Hiányos szöveg: objektumorientált programozás

Folytatjuk Tankockák blog bejegyzés sorozatunkat. A feladatban ki kell egészíteni az objektumorientált programozás bevezetéséhez tartozó hiányos szöveget. Ez főként a Java SE szoftverfejlesztő tanfolyamunk tematikájához kötődik.

Kiemelten fontos, hogy az OOP alapfogalmaival, összefüggéseivel tisztában legyünk. Ez a közös szakmai szókincs alapvető része. Enélkül gyakorlatilag nincs is miről beszélni. Kapcsolatok, időbeliség, ok-okozati összefüggések ismerete szükséges az OO tervezéshez. Enélkül egy feladatspecifikációból kiindulva, az alapján nem tudunk egyértelműen és hatékonyan modellezni. OO modell nélkül egy komolyabb feladat nem oldható meg. Mindez (az OO modellezés és az OO tervezés) oda-vissza kölcsönösen segíti az adatbázis adatmodellező, objektumrelációs leképező tevékenységét is. Mindez a csoportmunkához is szükséges, hiszen többnyire nem egyedül végezzük feladatainkat a szoftverfejlesztés során.

Digitális Témahét 2022

A Digitális Témahét 2016-ban indult országos rendezvénysorozat. Fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése. A program fontos törekvése, hogy a digitáliskompetencia-fejlesztés az informatikán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. A résztvevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során. A Digitális Témahét rendezvény minden meghirdetett programja ingyenes. A 2018/2019-es tanévben már több mint 3000 oktatási projekt valósult meg, közel 8000 pedagógus és 135000 diák részvételével.

A 2021/2022-es tanévben a rendezvény április 4-8. között valósult meg. Témakörök/szempontok:

  • a multidiszciplináris megközelítés: a matematika, a természet- és mérnöki tudományok, valamint a művészet- és társadalomtudományok együttes megjelenítése;
  • a digitális technológia alkotó használata és az algoritmikus gondolkodás fejlesztése;
  • a kiemelt figyelmet igénylő tanulók fejlesztése és bevonása;
  • a nevelési-oktatási intézmények közötti együttműködés élénkítése;
  • a határon túli magyar pedagógusok és oktatási intézmények bevonása;
  • a digitális biztonság a mindennapi pénzügyeinkben;
  • az intézményen belül történő pedagógus közötti együttműködés élénkítése, a projektmódszer alkalmazásának kiterjesztése olyan kollégákra, akik még nem ismerik;
  • ebben a tanévben kiemelten: digitalizáció a 21. században, digitális írástudás és digitális gyermekvédelem, mesterséges intelligencia.

Rendezvényünk plakátja

Az it-tanfolyam.hu 2022-ben is csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Oktatóink meghirdettek öt programot a https://digitalistemahet.hu weblapon. A programjainkra 2022. április 8-án 18:00-21:00 óráig került sor.

Köszönöm oktató kollégáimnak, hogy örömmel csatlakoztak. Mindannyian jól éreztük magunkat. Igazán tartalmas programot állítottunk össze. Idén is szívesen csatlakoztunk és szívesen emlékszünk majd rá. A résztvevőinknek is köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk. Újra az offline világban találkozhattunk.

A „Tervezzünk közösen kommunikációt gyűjtögető robotok között!” című interaktív előadásomat a Digitális Témahét 2022 rendezvényhez tartozó több partnerintézményben is megtartottam jelenléti és online formában is.

Tankocka – Idővonal: Java verziók újdonságai

Tankocka, IdővonalFolytatjuk Tankockák blog bejegyzés sorozatunkat. A feladatban az idővonalon kell jelölni a Java verziók megjelenését/újdonságaikat! Mindezt segíti néhány fontos változás felsorolásra. Ez a témakör mindhárom tanfolyamunkhoz kötődik: Java SE szoftverfejlesztő tanfolyam, Java EE szoftverfejlesztő tanfolyam, Java adatbázis-kezelő tanfolyam.

Ha érdeklődünk egy programozási nyelv iránt, akkor a fejlesztésének mérföldköveivel tisztában kell lennünk. Ezek sokszor koncepcionális irányokat jelentenek. Gyakran bővül az osztálykönyvtár, a funkcionalitás. Ritkábban, de megjelenhetnek új kulcsszavak is. Esetleg ki is vezethetnek dolgokat, lásd obsolete, deprecated. Érdemes az ismert operációs rendszerek, webes és mobil platformok, egyéb programozási nyelvek fejlődésével párhuzamot vonni: generációk, verziók, korszakok, irányelvek, ajánlások, szabványok, elterjedtség, népszerűség. A Java nyelv verzióváltásaira a 9-es verzióig átlagosan 2-3 évente került sor, utána félévenként.

Tankocka – Párosítós játék: Programozás Java nyelven

Ez a Tankockák blog bejegyzés sorozatunk első része. A feladatban meg kell találni a 15 db összetartozó párt a játékban. Ez a témakör mindhárom tanfolyamunk tematikájához kötődik: Java SE szoftverfejlesztő tanfolyam, Java EE szoftverfejlesztő tanfolyam, Java adatbázis-kezelő tanfolyam.

Át kell gondolni, hogy mi lehet a kapcsolat a párok elemei között. Előkerülnek adattípusok, vezérlő szerkezetek, adatszerkezetek, csomagok, eseménykezelők, kivételkezelés, fájlformátumok, hálózati kapcsolatok, grafikus komponensek, AWT/swing osztálykönyvtár, illetve adatbázis-kezelés is. Közös jellemzőt/tulajdonságot kell találni. Észre kell venni az összefüggést. Nem kétszer előforduló elemeket kell keresni. Persze nem árt, ha minél kevesebb lépésbe kerül a játék. 😉 A párosítós játék az eltelt időt nem méri. Hajrá!

IT történet – decemberben történt

IT történet blog bejegyzés sorozatunkban válogatunk a decemberben történt események közül – bármikortól napjainkig. A főbb témakörök: IT általában, számítástudomány, hardver, szoftver, platform, szoftverfejlesztés, játékprogramok, híres informatikusok, kibernetikusok, feltalálók, IT hírek, technológiai mérföldkövek. Természetesen nem törekedhetünk a teljességre, pusztán érdekességeket említünk röviden, tömören, amit illik tudni a szakterület iránt érdeklődőknek.


2010. december 2-án, 11 éve történt:
Megjelent a Viber okostelefonokra készült ingyenes VOIP alkalmazás – a Skype vetélytársaként. Először csak iPhone-on működött.


1924. december 3-án, 97 éve történt:
Megszületett John Backus amerikai matematikus, informatikus. Megalkotta a BNF jelölésrendszert, amely programozási nyelvek nyelvtanának leírására használható.


2020. december 3-án, tavaly történt:
Kínában elérték a kvantumfölényt a Jiuzhang nevű kvantumszámítógéppel, amely percek alatt végezhet el olyan számításokat, amikhez a világ legerősebb szuperszámítógépének kétmilliárd évre lenne szüksége.


2020. december 4-én, tavaly történt:
Megtörtént a világ első célzott kibertámadása, postai csomagpont hálózat ellen. Egyszerre kinyitották a PickPoint cég Moszkvában lévő csomagautomatái közül 2732-nek az ajtajait.


2001. december 8-án, 20 éve történt:
Elhunyt Betty Holberton. Az ENIAC egyik programozója volt 1946-ban. Feltalálta a töréspontokat, amelyeket a számítógépes hibakeresés (debugging) során használunk.


1815. december 10-én, 206 éve történt:
Megszületett Ada Lovelace angol matematikus és írónő, akit az első számítógép-programozónak tekintünk.


2005. december 10-én, 16 éve történt:
Megjelent Európában az Xbox 360, a Microsoft által fejlesztett hetedik generációs otthoni videójáték-konzol, az Xbox utódja.


2008. december 11-én, 13 éve történt:
A Google Inc. kiadta számítógépeken és mobil eszközökön is ingyenesen használható Chrome webböngészőjének első stabil verzióját.


2020. december 15-én, tavaly történt:
Átadásra került az a villaépület, amelyet a MEET (Middle East Eng. Technologies) két hét alatt 3D nyomtatott a Sharjah emírségben.


1990. december 20-án, 31 éve történt:
A CERN részecskefizikai kutatóközpontjában dolgozó Tim Berners-Lee létrehozta a világ első weboldalát, amivel megkönnyítette az intézményen belüli kommunikációt. Az oldalt kilenc hónap múlva publikálta.


1995. december 21-én, 26 éve történt:
Megjelenik a Ruby 0.95, interpreter alapú, általános célú, magasszintű programozási nyelv első változata. Tervezője és megalkotója a japán Yukihiro Matsumoto.


1834. december 23-án, 187 éve történt:
Charles Babbage angol matematikus és korai számítógép-tudós elkészítette az analitikai gép terveit. Ez volt az első mechanikus számítógépek egyike.


1957. december 25-én, 64 éve történt:
II. Erzsébet brit királynő elfogadta a BBC felkérését és élő adásban felolvasta televíziós karácsonyi üzenetét. Emberek milliói, akik a legszentebb családi ünnepeken otthonukban ülnek, először csatlakoztak a királynőhöz az otthonában.


1992. december 26-án, 29 éve történt:
Elhunyt Kemény János magyar-amerikai matematikus, számítástechnikus, a BASIC programozási nyelv megalkotója.


1903. december 28-án, 118 éve történt:
Megszületett Neumann János magyar születésű matematikus. Kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté.