A kiállítást a nyár végével, 2019 augusztusának utolsó hetében néztem meg. Budapesten, a Kazinczy utca 21. szám alatt, az Elektrotechnikai Múzeum épületében található Tesla Loft adott helyet a rendezvénynek. Multimédiás kiállításról lévén szó, már a megérkezés pillanatában kijelzőkkel találkoztam, ahol lehetőségem nyílt közös képet készíteni a híres feltalálóval, Nikola Teslával – természetesen a fejlett informatikai technológia segítségével.
Minden látogató kapott egy tabletet, amelyről két órányi hanganyagot lehetett meghallgatni az egyes állomásokhoz érkezve. A hangos bemutató nagyobb részben narráció stílusú volt, de egy-egy állomáshoz érve a tudós gondolatait is meghallgathattam egyes szám első személyben. Néha-néha a hanganyagot filmes bemutató követte.
Már az első pillanatban meglepődtem a kiállítás látványvilágán. Úgy gondoltam, hogy elsősorban technikai eszközökkel fogok találkozni, ezzel szemben sokkal inkább művészi, egy kicsit mesebeli megjelenés fogadott. Természetesen nem maradtak el az egyes találmányok rekonstrukciói sem.
A bemutató Tesla életkora szerint haladt, kezdve a falutól, ahol született, gyermekkorától, iskolás éveitől végig kísérve életét. A hanganyagot hallgatva rá kellett jönnöm, hogy a készítők igen alapos kutató munkát végeztek, mert még a három éves kisgyerek Tesláról is sikerült megtudnom, hogy már akkor is különösen vonzódott a természethez, a természetben lezajló változások megfigyeléséhez. Ebben társa volt Macsak, a kedvenc macskája. Ez az érdeklődés iskolás korában csak továbbfokozódott, így alapozva meg későbbi találmányait.
Ahogyan haladtam előre a kiállítás helységein, különböző élethelyzeteket és találmányokat ismerhettem meg. Kissé szomorú volt hallani, hogy az Egyesült Államok, a lehetőségek országa bár valóban hasznos táptalaja volt Teslának, mégis sok olyan ember vette körül, akik csak a kihasználható embert és a saját bevételük növelésének eszközét látták benne. Minden egyes elért eredményért keményen meg kellett küzdenie. Mégis, sokféle területen tudott újat alkotni, a teljesség igénye nélkül: elektromosság, elektromágnesesség, távközlés, motorok és generátorok, valamint mozgófilm vetítő gépek.
Azt mondhatom, hogy igen átfogó, részletgazdag, tematikáját tekintve inkább életút jellegű, művészi megjelenésű élménnyel lettem gazdagabb.
Az utazó kiállítás Budapesten 2019. május 31-től szeptember 1-ig volt megtekinthető. Olyan városokba látogat el, amelyekben Nikola Tesla munkásságával mély nyomot hagyott.
A kiállítás jelenleg Olaszországban, Milánóban látogatható. A https://www.mostratesla.it/ weblapra feltöltött képekből válogatva készítettem egy galériát:
Az Agymenők 11. évad 8. epizódjának címe: A Tesla újratekercselés (The Tesla Recoil). Ebben többször visszaköszönő párbeszédben is előkerül Tesla és Edison viszonya, rivalizálása, szakmai konfliktusa: https://bigbangtheory.fandom.com/wiki/The_Tesla_Recoil
Musical is készült Tesla életéről, Végtelen energia címmel:
https://hu.euronews.com/2019/12/30/a-legendas-feltalalo-nikola-tesla-eletet-mutatja-be-az-uj-musical-a-vegtelen-energia
A Nikola Tesla – Végtelen energia című musical aktuális előadásai:
2022. augusztus 27., Zsámbék
2022. szeptember 23-24., Budapest
https://www.jegy.hu/venue/tbg-production
2020 augusztusban mutatják be a Tesla című filmet:
https://www.imdb.com/title/tt5259822/