Múzeumok Éjszakája 2021

Múzeumok Éjszakája

Múzeumok Éjszakája2021. június 26-án, szombaton került sor a XIX. Múzeumok Éjszakája programsorozat megrendezésére, melynek során rengeteg kiállítás és különleges esemény volt. A programok központi gondolata a fordulópont volt. A tematikus kiállítások ezen témára fűzték fel különleges tárlatvezetéseiket, a küzdelem, az újrakezdés és a megújulás szellemiségében. Idén a Budai Vár alatt elterülő Sziklakórházat és a Bélyegmúzeumot látogattam meg.

Sziklakórház

A Sziklakórház – a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében – a Hétköznapi hősök elnevezésű eseménnyel jelentkezett. A tárlat részben azon személyek visszaemlékezései alapján ismertette meg a látogatókkal a Sziklakórház mindennapjait, akik személyesen, vagy rokonságuk révén kapcsolatba kerültek a létesítménnyel.

A kórház II. világháború alatti működése

A nagyjából 1 km-es földalatti kirándulás első helyszínén – a bejárati alagútban – volt látható az a felirat, ami az intézmény szellemiségét oly sok évtizeden átlengte: „A Vöröskereszt nemzetközi bizottsága”. A Sziklakórház ugyanis a II. világháború alatt a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt, ahová fegyverekkel tilos volt belépni. Ezt még a katonák is tiszteletben tartották, ezért belépésük esetén fegyvereiket a bejárati helyiségekben letették.

A Sziklakórházat az 1930-as évek végén 60 betegre tervezték, majd ezt a létszámot emeletes ágyak segítségével megduplázták, később pedig 200 fősre duzzasztották. A gépészetet, az ellátást, mindent ehhez a létszámhoz igazítottak, azonban a háborús körülményekből, és a központi elhelyezkedésből adódóan a befogadóképesség elégtelennek bizonyult. A II. világháború végén 700 beteget ápoltak egyszerre. Mivel mindenkit el kellett látni, ezért a sérülteket – a körülbelül 10 orvos és 30 nővér – folyósokra, szalmazsákokra és pokrócokra fektették le. A könnyebb sérülteket a környező üres barlangokba szállították, melyek elérhetőek voltak a Sziklakórház belső részeiből is. A kapacitás még annak ellenére sem volt elegendő, hogy sok önkéntes akadt, akik vizet vittek, mosdattak, az ápolóknak segítettek.

Dolgozók és ápoltak

A kötözőhelyiség – amiből ezen a részen három is rendelkezésre állt – volt az a hely, ahol a betegek először találkoztak az orvosokkal. Itt csak a könnyebb sérüléseket tudták ellátni, a műtéteket a belsőbb helyiségekben végezték. A kiállítás tárgyai eredetiek, melyek a 40-es, 50-es és 60-as évekből származnak. Itt található Dr. Seibriger András személyes hagyatéka is, melyet lánya adományozott a múzeum számára. A hagyatékban számos orvosi eszköz található meg. A II. világháború idején Dr. Seibriger András volt a kórház helyettes főorvosa, és az egyetlen olyan orvos, aki 1956-ban is visszatért szolgálatot teljesíteni.

A folyosón tovább haladva, a kórház egyetlen műtője mellé érkeztünk. A nagyobb szoba két bejárattal is rendelkezett. Amit azonban már akkor sem lehetett alkalmazni, az a két műtőasztal elhelyezése egy helyiségben. A tiltásnak érthető okokból a fertőzésveszély elkerülése lenne az oka, ám a háború, a szükséghelyzet és a kényszer minden időkben felülírja a szabályokat. Természetesen igyekeztek a helyiséget sterilen tartani, az operációkban pedig sokat segített, hogy a II. világháború ideje alatt az ország legjobban felszerelt műtője volt, ami rendelkezett a kor összes technikai vívmányával, az orvosi eszközökön át a gépesítésig.

A tárlatvezető ezen a helyen olvasta fel Venecsek Oszkár lányának visszaemlékezéseit, melyből megtudhattuk, hogy miként mentette meg a Sziklakórház sebészorvosa attól, hogy félgyógyult állapotban visszakerüljön a frontra. Amikor tisztek érkeztek a kórházba, hogy visszavigyék a frontra a gyógyult és részben gyógyult katonákat, az orvos Venecsek Oszkárt beöltöztette ápolónak, és a műtőasztal mellé állította. Az eset idején éppen áramszünet volt, ezért az álápoló azt a feladatot kapta, hogy a zajló műtéthez egy lámpával világítson. A tisztek a helyiség átvizsgálása után, továbbhaladtak.

A közelben, egy kis eldugott szegletben volt látható az a ráccsal elzárt lépcső, ami Dr. Kovács István főorvos irodájához vezetett. A II. világháború alatt ő volt a kórház igazgatója.

További anekdotát hallhattunk a műtővel szemben elhelyezett hordozható, katonai röntgengépről. A helyi legenda szerint csupán egyetlen egyszer volt használva a gép, amikor a hely gondnoka eltörte a kezét, és szükség volt egy felvételre. Sajnos a felvétel nincs meg.

Háborúkban és kórházakban a halál sajnos gyakorta megfordul. A Sziklakórház esetében sem volt ez másként, ugyanakkor a II. világháború alatt az elhunytak számára megadott tisztelet nehezebben volt kivitelezhető. Napközben életveszélyes volt kimenni a létesítményből, hiszen a felszínen harcok dúltak, emiatt a holttestek eltemetése akadályba ütközött. A holttestek ideiglenes tárolását a folyosóról nyíló egyik zöld ajtó mögött elhelyezkedő két kamrában végezték el. Aztán az éjszaka beálltával innen, a felszínre vezető lépcsőt használva vitték fel a halottakat eltemetni. A környező utcákban és a Várban tömegsírokat alakítottak ki. Az eltemetettek azonosítószámokat kaptak, hogy ha a háborút követően felnyitják a sírokat, akkor beazonosíthatóak legyenek, és megfelelő tisztességgel helyezhessék nyugalomba az elhunytak maradványait.

A Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi delegáltja Friedrich Born volt. A múzeum az ő részére alakított ki egy emlékszobát, ahol viaszfigurája is megtekinthető. A kórház neki köszönhette a Vöröskereszt által nyújtott nemzetközi védelmet. Delegáltként neki jogában állt menleveleket, védleveleket kiadni a Vöröskereszt dolgozóinak és önkénteseinek, így a katonák nem bántották, és elengedték ezeket az embereket. Born felismerte a lehetőséget, és nagyon sok családnak állított ki ilyen papírokat, amivel nagyjából 15000 ember életét mentette meg.

Dr. Mester Endre – a lézerfénnyel történő gyógyítás úttörője, a lágylézer feltalálója –sebészként végezte tevékenységét. Megemlékezéseiben mesélte el, hogy a Honvédelmi Minisztérium – hét másik kollégájával együtt –, munkaszolgálatos orvosként rendelte őt a Sziklakórházba szolgálattételre. Elmondása szerint Kovács főorvos emberien, kollegiálisan, sőt ezen túlmenően barátsággal kezelte őket. Kívánságaikat, kéréseiket – amennyiben módjában állt – teljesítette. Október 15-én két napra mindannyian önkéntesen távoztak a kórházból, s ez idő alatt Kovács főorvos fedezte őket, majd a kórházba való visszatérésüket is segítette. A munkaszolgálat ideje alatt a legmesszemenőbben a segítségükre volt.

A túra során bemutatásra került a létesítmény legrégebbi helyisége is, az 1937-ben kiépített légoltalmi riasztó központ. Itt teljesített szolgálatot a légoltalmi liga, ami egy nem katonai szervezet volt. Az ő feladatuk volt a civilek védelmének megszervezése egy esetleges légitámadás esetén. A témáról bővebben lehet olvasni a Múzeumok Éjszakája 2009 cikkemben.

Utánpótlás nélkül, túlterheltség mellett

A kórháznak a II. világháború idején három kórterme volt. Egy a nőknek, egy a civil férfiaknak és egy a katonáknak. A múzeum, a legnagyobb kórteremben berendezett kiállítással kívánta szemléltetni a korabeli rossz körülményeket. Emeletes ágyak összetolva, két ágyon három ember, zsúfoltság egyetlen nővérrel. A kórház a Szent János Kórházzal tartotta a kapcsolatot, azonban a szovjetek előretörésével, ez a kapcsolat 1944 őszén megszakadt, és az utánpótlási útvonalak is megszűntek. Ez jelentős problémát jelentett, hiszen a szükségkórház nem rendelkezett megfelelő tárolóhelyiségekkel, így raktár kapacitásai sem lehettek. A gyógyszerek, kötszerek, fertőtlenítőszerek, és persze az élelem is, nagyon gyorsan elfogytak. Az elvágott utánpótlás miatt elhullott lovak húsát fogyasztották, a kötszereket pedig kifőzéssel fertőtlenítették és használták fel újra. Aztán a Vár egyetlen vízfőnyomócsöve felrobbant, ezzel az egész Várnegyed levált az ivóvízhálózatról. Nagyon sokan az elégtelen higiéniai körülmények következményeként vesztették életüket, nem pedig a sérüléseik okán.

Az eredetileg tervezett 200 ember helyett 700 sebesültet láttak el. Emiatt nagyon meleg és párás volt a levegő, a terjengő szagokról nem is beszélve. A légcserélő berendezés természetesen folyamatosan cserélte a levegőt, ám teljesítményét nem 700 emberre tervezték. Ennek ellenére a kórház dolgozói maradtak. Így tett Széchenyi Ilona grófnő, akkor 21 éves önkéntes ápoló is, akinek visszaemlékezéseiből kiderült, milyen körülmények között kellett helytállniuk. Emlékezete szerint az önkéntesek megállás nélkül dolgoztak, többek között a kórház vízellátásán is. Hajnalonként ők gyűjtötték össze a havat a kórház előtti területekről, amit aztán bent felhasználtak. Sok esetben fordult elő, hogy egyik-másik önkéntes többé nem tért vissza. A szükség sokszor megtanít a megoldásokra – említette gróf Széchenyi Ilona, aki kitanulmányozott egy módszert, aminek segítségével másfél liter vízből megoldotta a napi tisztálkodást, és még a fogmosásra is jutott belőle. Kevés alvással töltött idejüket mindig ott töltötték, ahol éppen helyet találtak. Egyik kimerítő, megfeszített munkával töltött napját követően, éjszakáját – melyre érthető okokból mély undorral emlékszik vissza – egy éppen felszabadult hordágyon töltötte el, melyen a ráömlött száradó vér, és annak penetráns szaga okán nem éppen gusztusos állapot volt. Az étkezést nehezen oldották meg, de valahonnan mindig előkerült valami, amivel ellátták a dolgozókat és a betegeket. A kórtermet illően emlékezik meg a szolgálatot teljesítő orvosok, ápolók és önkéntesek hősies kiállásáról, hiszen emberhez nem méltó körülmények között végezték tevékenységüket, próbálva menteni az emberi életeket, és segíteni a rászorultaknak.

A kórház 1956-os forradalom és szabadságharc alatt betöltött szerepe

A létesítmény 1956-ban működött második alkalommal kórházként. Az 1944-ben megnyitott kórház 1945 nyaráig üzemelt. Ekkor leszerelték, felszereléseiket elvitték más kórházakba, és egy magánvállalkozás tífusz elleni oltóanyag gyárként hasznosította a földalatti helyiségeket. Aztán 1950 és 1954 között a kórházat kibővítették, a gépészetet modernizálták, és létesítmény teljes területe folyamatos karbantartás alá került. Ennek okán dolgozott itt egy gondnok házaspár, akiknek feladata volt gépek üzemben tartása, a szellőztetés, az ágyneműk rendszeres mosása és cseréje. A kórház készenléti üzemben működött.

1956. október 24-én, a forradalom kitörésének másnapján nyitotta ki kapuit újra kórházként. Ekkor már volt elég fekhely, mindenkinek elegendő gyógyszer, kötszer, élelmiszer. Egyetlen problémával küzdöttek csak. A gyors, hirtelen nyitás következtében nem volt elegendő nővér, akik segítettek volna a sérültek ellátásában. Az Állami Védőnőképző Iskola tanítványai érkeztek segíteni.

A forradalom alatt üzemelő kórház ellátási körülményeibe – egy egykori sebesült – Balogh Samu katona visszaemlékezései engednek betekintést. Dicsérte az akkori összetartást, amit azzal a történettel jellemzett, amikor egy parasztember érkezett faluról egy szekérnyi tojással. Azt mind a kórház számára hozta. Az orvosi ellátásban nem volt kivétel. Balogh Samu mellett például egy orosz katona feküdt, akit a sajátjai lőttek meg. A fegyver valahogy elsült és a lövedék keresztülhatolt a torkán. Egy tüdőlövéstől szenvedő másik orosz katonát Székesfehérvárról szállítottak be. Ő kiskatona volt, mégis ellátták. Mindenki ugyanolyan orvosi ellátást kapott.

Az 1956-os események ideje alatt hat kisfiú és egy kislány született a földalatti kórház falai között. Végül a kórház 1956 decemberében zárt be, helyét titkosították, és létezése az évtizedek során lassan feledésbe merült.

Bélyegmúzeum

A kis belvárosi múzeum igazi különlegesség a grafika, a régiségek, és a történelem kedvelőinek. A tárlat állandó elemét képezi az az elem, melynek 3200 kihúzható keretén belül ötszázezer bélyeg található a világ minden tájáról, melyek mindegyike egy egyedi műalkotásnak tekinthető. A múzeumban jelenleg a „Darabokra szaggattatol…” Trianon 100 – Összetartozás 1100 elnevezésű időszaki kiállítás látogatható. A kamarakiállításon pedig Helbing Ferenc bélyeg- és bankjegytervező munkásságának az állami megrendeléseket felölelő pályaszakaszát tekinthetjük meg. A Múzeumok Éjszakája alkalmából tartott programsorozat egyik témája is ehhez kapcsolódott „A bélyeg- és papírpénztervezés rejtelmei” címmel.

A kezdetekről

A világ első bélyege a Penny Black volt 1840-es megjelenéssel. Technikáját tekintve mélynyomással (réznyomás, acélnyomás) készült. Az első Magyarországon használt bélyeget pedig 1850-ben vezeti be az Osztrák-Magyar Postaigazgatóság, minden címleten ugyanazzal a bélyegképpel. Ezek viszont magasnyomású (könyvnyomás) bélyegek voltak.

Jellemzően három nyomási technológiáról lehet beszélni bélyegkészítés során: síknyomás (litográfia), mélynyomás (réznyomás), magasnyomás (könyvnyomás). Tervezés során a grafikusok számára a vonal sűrűsége és vastagsága az, ami komponálási lehetőséget biztosít. Mivel ezek a nyomás fajtától függően változhatnak, ezért a grafikusnak el kell tudni képzelnie, hogy melyik nyomdatechnológiával, hogyan fog kinézni az általa tervezett bélyeg.

A magasnyomás olyan, mint a gumibélyegző. A kiemelkedő rész hordozza a festéket, és a vonalak közötti részt mélyítik ki. Mélynyomásnál ez fordítva van. A vonalakat vagy metszik, vagy maratják. Ezen kialakított vályúkba dörzsölik bele a festéket, amit aztán a bemélyedésből szed ki a papír. Mivel a nyomólemezt kellő erővel kell a papírra préselni, ezért a papír másik oldalán látszódni fognak a nyomóelem kiemelkedő részei. A papír másik oldala ott domború lesz. Síknyomásnál egy kőre rajzolnak zsíros festékkel (tussal), majd a még meg nem száradt festéket hintőporral megszárítják és gumiarábikummal kezelik. A festéket terpentinnel kimossák, aminek helyén ott marad a zsír. A kőnek folyamatosan nedvesnek kell maradnia, mert a következő mozzanatban a kő és a festék víztaszító képességét használják ki. Az egész kőre felviszik a litográf festéket. Ahová eredetileg nem került semmi a zsíros festékből, ott a víz nem engedi a festék feljuttatását a kőre, ahová pedig korábban rajzoltunk a zsíros festékkel, ott a festék rákerül. Ezt követően már jöhet a kőre a papír, és a megfelelő nyomó eljárással a friss festék a kőről a papírra kerülhet. Ennél az eljárásnál fontos, hogy a kőlaphoz semmilyen bőrfelületünk ne érjen hozzá, mert ez esetben zsíros lesz, és az nyomot fog hagyni a papírra nyomásban.

Az első magyar bélyeget például mélynyomásra tervezték, ám a megrendelt réznyomógépek nem érkeztek meg. Ezért azt választották, hogy litográfiával nyomják ki, tehát a bélyegeket átrajzolták kőnyomásra. Litográfiánál a vonalak széle bizonytalan, elmosódott. Mélynyomásnál viszont sokkal élesebb a vonal. Ezért kellett a grafikusnak az eredeti bélyeget átrajzolnia, mert végül más technológiával nyomták ki. Érdekesség, hogy a világtörténelem során – a Tanácsköztársaság ideje alatt – Magyarország adta ki az első Marx és Engels bélyeget, amely szintén litográfiával készült.

Még az 1800-as évek végén, az első magyar bélyegeken uralkodók és címerek voltak láthatóak. Azonban hamar rájöttek, hogy egy ország a bélyegen keresztül nagyon sok mindent tud elmondani a külföldiek és saját lakói számára. Ekkor jelennek meg az első képesbélyegek, melyen olyan motívumok láthatóak, mint a turul vagy a magyar puszta gémeskúttal. Az 1916-ban megjelent aratós bélyegsor, már igazi képesbélyegnek nevezhető (komolyabb grafikai alkotás), a hozzá tartozó Parlament képesbélyeggel együtt. A világ első képesbélyegei közé tartozik az első újkori olimpia görög bélyege, amire magasnyomással az ókori olimpiai atlétikai stadiont nyomták.

Helbing Ferenc

Helbing Ferenc (1870-1958) grafikus, reklámgrafikus, művészetpedagógus, az Iparrajziskola első vezetője, a Grafika Tanszék megalakítója, majd a későbbi Magyar Iparművészeti Egyetem alapítója és első rektora volt. Az első alakja a magyar bélyegtervezésnek, aki hosszú évtizedekig dolgozik.

Első beadott bélyegpályázata az 1909-ből való szecessziós stílusban, magasnyomásra készített Szent László bélyegsor. Bár pályázatát végül nem választották ki – a bélyegekre a turul és Ferenc József került –, díjként mégis nyert 1700 koronát, ami akkoriban nem kevés pénznek számított.

A tervezés során sosem a bélyeg eredeti méretében terveznek, hanem átlós méretben 3-4-szeres nagyításban. A grafikus maga javítja az esetleges várható hibákat, mert tudnia kell, hogy hol vannak azok a határok, amiket még elbír a kicsinyítés. Helbing tusrajzot készített, majd a zavaró részeket fehér temperával fedte el.

Helbing egy másik ismertebb bélyegsorozata a Hadifogoly címet viseli. A téma mindig az éppen aktuális kortól függött, ez esetben az I. világháborús hadifoglyok hazahozataláról volt szó. A bélyegek szélein megjelent a „Segítsük haza véreinket!” és a „Hadifoglyaink javára X korona” felirat. Litográfiával és ofszetnyomással készült. Helbing a tervet tussal készítette. Érdekesség, hogy az orosz télben, a haza felé megtörten gyalogló katonát ábrázoló kép, eredetileg fekvő helyzetű lett volna, de a kompozíciót túl centrálisnak tartották. Ebből alakult ki az álló kép, levágva ezzel a képről részleteket, például a háttérben gyalogoló többi katonát. Az új terven a katona azonban erősnek és határozottnak tűnt, ami 4-5 év hadifogság után nem festett valós képet, ezért a katonát kissé újra rajzolva megdöntötték, mintha beledőlne a szélbe. Hasonló változtatásokon és újra rajzolásokon ment keresztül a témához kapcsolódó másik bélyeg is, ahol a kerítés és szögesdrót mögött három hadifogoly látszik.

Helbing másik emlékezetes műve a Nagy Madonna bélyeg, mely egy 5000 koronás címlet volt. Emlékezetessé valójában a nyomda tette, ugyanis a bélyeg kétszínnyomással készült, a folyamatba pedig hiba csúszott. A különböző színek miatt külön fázisban nyomták a keretet, és külön fázisban a Madonnát. Fázisellenőrzésnél azonban fordítva került vissza egy ív a gépbe, ezért a Madonna fejjel lefelé került rá a bélyegekre. Mire a hibát észlelték 100 bélyeg már forgalomba került, amiből 20 darabot sikerült csak visszagyűjteni. Nagyjából ugyanennyi bélyeg maradhatott fenn napjainkra, melyek értéke néhány millió forint között mozog. További érdekesség, hogy Helbing mélynyomásra tervezte a bélyeget, azonban a közölték vele, hogy magasnyomással fogják elkészíteni. Emiatt a képet némileg át kellett terveznie, hogy illeszkedjen a megfelelő nyomdatechnikához.

Helbing egyik legismertebb műve a Sportsor. Eredetileg egyéni versenysport témájú bélyegeket adtak volna ki, végül azonban Helbing tömegsport bélyegsor megtervezésére kapott felkérést. Ezt követően azonban mégis kiadtak egy versenysport tematikájú bélyegsorozatot, mégpedig atlétika témájában. Ez egybe csengett a Levente Mozgalom indulásával is, ezzel biztatva a fiatalokat a sportolás fontosságára.

Az előadáson további információkat kaphattunk a Helbing által készített Szent István sorról, a Petőfi sorról, a Horthy Miklós 10 éves kormányzóságáról megemlékező bélyegről, valamint a Justice for Hungary óceán átrepülésről készített sorról. Ez utóbbi esetében Helbing csak egy címletet tervezett, azt, amelyiken a repülőgép látható. Ezenkívül ő tervezte korábban a törvényszéki illetékbélyegsort, amelyen Justicia képe látható a Szent Korona kíséretében. Szintén ő tervezte az értékpapír forgalmi adók illetékbélyegsort is, melyeken Patrona Hungariae-t ábrázolta, azonban a nagyobb 10000 koronás bélyegen már Szent István képe látható.

Napjainkban a bélyegtervezés már számítógéppel történik, sok esetben fotók alapján dolgoznak. Például egy kisívben készült francia bélyegsor esetében a csokoládé feltalálásáról emlékeztek meg. Úgy valósították meg, mintha az ív szélére a csokoládét körbe ölelő alufólia lenne kihajtogatva. A bélyegek jövőbeli szerepe egyelőre változatlannak tűnik. Bár Horvátországban egy alkalommal már adtak ki QR kódos bélyeget, a digitalizálás erre a területre egyelőre nem szivárog be.

Bankjegytervezés a XX. században

A XX. század elején Helbing Ferenc tervezte az első magyar bankjegyeket is. Ekkor önálló Magyar Nemzeti Bank még nem létezett, így Helbinget a Magyar Posta Takarékpénztár kérte fel a tervezésre. Alacsony címletű 10 koronás papírpénzt terveztettek vele, majd a 100 koronás bankjegyet.

Az első, ami igazán bankjegy sorozatnak indult, azt már az állam megbízásából tervezte meg. Ez még mindig nem bankjegy, hanem államjegy elnevezéssel készült el. Az 1 koronás már tartalmazta „Az államjegy utánzása a törvények szerint büntettetik” feliratot. 1920-ban, szintén államjegy formájában következett a 2, és 5 koronás. Ezeken visszaköszönnek az általa tervezett bélyegeken korábban már használt elemek, illetve Helbing tervezésében a rozetták is. A hátoldalát illetően szabad kezet kapott, viszont az állam területén élő nemzetiségek nyelvén fel kellett tüntetni a pénz értékét. Szintén 1920-ban jelenik meg a 10 koronás címlet. Itt már megjelenik a Budai Vár a Lánchíddal. A húsz koronás bankjegy előoldalán a Mátyás templomot láthatjuk. Helbing tervezett korábban Mátyás templomos bélyeget, ami nem nyert pályázatot, viszont azon terveit felhasználta ennél a bankjegynél. A sorozat legnagyobb címlete a 10000 koronás volt Patrona Hungariae képével. Ennek mintájára kiadtak még egy 25000 koronás bankjegyet is, de az már kevésbé terjedt el. A bankjegyek minél nagyobb címletet képviseltek, annál nagyobb méretűvé váltak. A legnagyobb bankjegyek már majdnem A4-es méretet értek el.

Aztán az infláció következtében 1922-ben új bankjegysorozatot nyomnak, melyen már megjelennek az államiság jelképei is. 1923-ban már annyi címlet került forgalomba, hogy kifogytak a híresebb királyokból és szentekből, ezért Helbing bécsi műtermének egyik modelljét helyezte rá az 50000 koronás címletre. A pénz inflálódása miatt nem volt idő új bankjegyeket tervezni, ezért az 50000-es címlet tervén átírták a számot 100000-re, és kiadták más színben. Ezen felül még volt az 500000-es címlet, majd végül az 1 milliós címlet.

A pengő bevezetése

1926-ban megszüntették a koronát, és elkezdték nyomni a pengőket. Ezzel szintén Helbing Ferencet bízták meg. A legkisebb címlet az 5 pengős volt. A bankjegy eleje kicsit az amerikai dollárra hajazott, ám Helbing a hátoldalon visszatért a magyar motívumokhoz, melyeket némileg a korra jellemző art deco és szecessziós jegyekkel egészített ki. Ez köszönt vissza a további címleteken is, míg a 100 pengős esetében már a bankjegy eleje is tartalmazott nemzeti motívumokat.

A pengők sorában ez volt az első sorozat (1926), melyet követett más tervezők munkája által a második sorozat (1927-1932), majd a II. világháború előtti sorozat (1936-1941). Erőteljes infláció híján ezek értéke már nem változott, csupán a bankjegyeket cserélték le újabbakra.

Aztán 1945. május 1-jén elszabadult a világtörténelem eddig legnagyobb inflációja, mely 1946. június 30-ig tartott. Helbing itt is számos bankjegyet tervezett. Rendszeresen visszanyúlt korábbi munkáihoz mintákért, hiszen ekkor már volt olyan időszak, amikor az árak reggel és este is duplázódtak, így havonta jelentek meg újabbnál újabb címletek.

Bankjegytervezés a XXI. században

Az előadás néhány anekdotával folytatódott. Szóba került a 200 Ft-os bankjegy, amelynek előoldalára Károly Róbert portréját tervezték, azonban a királyról viszont nem maradt fenn korabeli metszet vagy festmény. A pénzjegynyomda infrastruktúráját éppen ez idő tájt cserélték le számítógéppel vezérelt rendszerre. Amikor az új szoftverrendszer vezetője belépett Vagyóczky Károly, bankjegytervező grafikus irodájába, Vagyóczky kijelentette, hogy róla fogja mintázni Károly Róbertet. Tehát aki a 200 Ft-os bankjegyre került, ő valójában egy svájci szoftvertervező cég hazai ügyvezetője volt. Az ötlet megvalósítása aztán odáig fajult, hogy amikor Temesvár szobrot állíttatott Károly Róbertnek, az arcmintát a 200 Ft-os bankjegyről másolták.

Másik érdekes történet az 1000 Ft-os bankjegyhez kapcsolódik. A bankó előoldalára Mátyás király portréja került, így értelemszerűen a hátoldalra is el kellett valami hozzá kötődőt helyezni. A Magyar Nemzeti Bank ugyan ragaszkodott a visegrádi Herkules-kúthoz, ez a kút azonban nem létezett. Ezért a bankjegy tervezők elővették a kútról még létező korabeli terveket, és azok alapján elkészítették a kút 3D-s modelljét, majd annak 2D-s változatát helyezték rá a bankjegyre. Később, a Visegrádi Királyi Palota felújításánál a tervezők a bankjegyen látható grafikát vették alapul, majd építették meg a kutat.

Ezekhez hasonló anekdota, amikor az 5000 Ft-os bankjegy tervezése zajlott, aminek a hátoldalára a nagycenki Széchenyi-kastély került. A tervező leutazott Nagycenkre, és számos fotót készített a kastélyról. Viszont a tervezésnél felmerült az az akadály, hogy a kastély bejáratában levő nagyméretű kerítést teljesen benőtte a kúszónövény, ami zavarta a kastélyra történő tiszta rálátást, ezért ezt a grafikán el kellett tüntetni. A „növényirtás” annyira jól sikerült, hogy később a kastély parkfelügyeletének is megtetszett, így a helyszínen ők is leszedték a bukszust a kerítésről.

Az újratervezett forint bankjegysorozat

A terv egy korszerű és kevésbé hamisítható bankjegy készítése volt, a frissített forint sorozat bevezetésével. A magyar bankjegyek alapanyagát papír helyett rongyokból készítik. Papírnak tűnik, de papírt nem tartalmaz. Ebbe az alapanyagba kevernek színes rostokat, így már maga a papír alapanyaga is nehezen hamisíthatóvá válik. Olyan újításokat vezettek be, mint a színváltó elem. Ez az elem más és más megvilágításban különböző színnel reflektál. Másik biztonsági elem az a H betűs motívum, ami teljes egészében csak fényátnézeti képen jelenik meg. Stilizáltan, keresztben került beépítésre a vakjel, ami magasnyomású technológiához passzoló festékkel van nyomva, ezért ujjbeggyel kitapintható. További grafikai elem csak UV fény alatt látható. Egy másik biztonsági elem a hologram csík, amiben UV fény alatt további elemek válnak láthatóvá. A bankjegyeket fénymásolás és szkennelés elleni védelemmel is ellátták. Ez esetben a bankjegyre nyomott speciális festék úgy torzítja a fénymásoló megvilágítását, hogy az elkészült kép torzítottá, és ezáltal használhatatlanná válik.

Kommunikáció a Mars és a Föld között

Mentőexpedíció

MentőexpedícióBevezető, avagy a szomszéd messze van

Képzeljünk el egy helyzetet, amikor egyik barátunkat, családtagunkat felhívjuk telefonon, és videótelefonálást folytatunk vele, mobiltelefon segítségével egy látványos helyről. A mai technológia segítségével ennek a lehetősége már bárki számára hozzáférhető áron rendelkezésre áll. Ráadásul a kommunikáció szinte tökéletes, láthatóan késleltetés nélküli. Ám tételezzük fel, ha ezt a kommunikációs tevékenységet a Föld két távolabbi pontja között végezzük, mondjuk Magyarországról folytatunk videótelefonálást a 18000 km-re fekvő Új-Zélandra. A helyzet minimális szinten megváltozik, hiszen a nagy távolság következtében a fizikai törvényei itt már emberi léptékben is érzékelhető korlátot szabnak a kommunikáció sebességének. Persze nyugodtan mondhatnánk azt, hogy na és? Joggal, hiszen az átlagember számára fel sem tűnik, hogy az általa halott beszéd, és az általa látott kép a valóságban kevesebb, mint egy másodperc késéssel érkezik meg a küldőtől a fogadóhoz.

Ha ezt elképzeltük, és megvan a 18000 km-nyi távolság és a közel 1 mp-es késleltetés, ugorjunk egy nagyobb léptékre, melynek apropójaként hívjuk fel barátainkat telefonon a Marson. Most csak egy egyszerű példa kedvéért, eltekintve a légköri jelenségektől, a műholdak aktuális helyzetén át, a napszél tevékenységig minden más további hatástól, a Mars-Föld távolság átlagos értékével számolva. Legyünk türelmesek, hiszen a bolygók közti aktuális távolság függvényében, a fénysebesség korlátainak figyelembevételével a késleltetés meglehetősen nagy lesz. Fel fogják venni a telefont. Ne, még ne tegyük le! Igen, tudom, hogy már eltelt tíz perc, de várjunk még! Biztosan fel fogják venni a telefont. És ez a 12. percben meg is történik. A vonal végéről nem hallunk semmit? Nem csoda. Hiszen a mi jelentkezésünk 12 perc alatt ért a Marsra, és újabb 12 percet kell várni arra, hogy meghalljuk barátaink reagálását. Ugye, hogy nem is olyan egyszerű ez a bolygóközi kommunikáció?

Egy kis matematika az előzőekhez:

A Föld-Nap átlagos távolság 8,3 fényperc, ami 149,6 millió km-es távolságot jelent. Ezt alapul véve, és mivel tudjuk, hogy a Föld-Mars átlagos távolság 225 millió km, könnyen kiszámolható, hogy a két bolygó között a fény fotonjai 12,48 perc alatt teszik meg az utat. Tehát jelen technológiákkal (a két bolygó átlagos távolsága esetében) 12,48 perc alatt lehet adatot továbbítani a két égitest között. Érdekesség, hogy 2003-ban a Mars mindössze 56,3 millió km-re volt a Földtől. Gyors számtan: a távolság 3,12 fényperc. (Legközelebb 2287-ben lesz ilyen alkalom.) Azonban 2005-ben a vörös és kék bolygó mértani távolsága elérte a 402,3 millió km távolságot, azaz a 22 fénypercet. További gondolatébresztőként megemlítendő, hogy minden évben van egy két hetes időablak, amikor a Mars a Nap mögé bújik, ezáltal a kommunikáció teljesen megszakad vörös szomszédunkkal. Ebből aztán kiderül, hogy adott dátumtól függően, a Mars és a Föld között általában 7 és 44 perc között zajlik le egy „kérdés+válasz” jellegű kommunikáció.

A Mentőexpedíció című film

A fenti bevezetőből kiindulva, vegyük górcső alá az Andy Weir 2011-es A marsi című regénye alapján készült 2015-ös Mentőexpedíció című filmet. Aki nem ismerné, annak röviden annyit érdemes tudnia, hogy egy kutatócsoport heves időjárási tevékenység miatt menekülni kényszerül a Marsról. A csapat egy ember híján sikeresen eljut a felszállásra kész űrhajóig, amellyel feljutnak a űrben keringő Hermes anyahajóra. Később a Marson hagyott űrhajósról kiderül, hogy a viharos erejű szelet túlélte, bár ő maga, és űrruhája is megsérült. A következő jelenetekben Mark Watney űrhajós számára realizálódik, hogy egyedül maradt a bolygón, a következő küldetés pedig négy év múlva érkezik. Tehát három fő feladata van:

  • Egy ember számára lakhatatlan bolygón, a rendelkezésre álló eszközökből biztosítania kell az életben maradásához szükséges feltételeket, mint amilyen az élelem, a víz, és az oxigén. Ez megoldhatónak tűnik, hiszen főhősünk botanikus. Növénytermesztéssel létrehozható egy alacsonyszintű ökológiai körforgás.
    Megjegyzés:
    Fontos megemlíteni, hogy a marsi talaj a nagy hőingadozások miatt rendkívül porózus, továbbá olyan anyagokat tartalmaz (például földpátok, piroxének, olivinek), amik a vízzel vegyülve az emberi szervezet számára méregként hatnak. Például a marsi por belélegzése során, a tüdőben található nedvességgel érintkezve gáz formájában, vagy a véráramba jutva halált kiváltó vegyületek jöhetnek létre. Ehhez képest Mark, ránézésre több száz kg-nyi marsi talajt a lakrészbe talicskáz, és vizzel öntöz. Az ehhez szükséges vizet, az egyik űreszközben található hidrogén elégetésével nyeri, a marsi talajt pedig emberi végtermékkel trágyázza, miközben a növények oxigént termelnek. Ez filmben jól néz ki, de fent már kifejtettem, hogy a marsi talaj az emberi szervezet számára veszélyes lehet. További kérdést vet fel, hogy az emberi végtermék vajon megfelelő tápanyagokat rejt-e, a burgonya növekedéséhez. Ezen kívül az is kérdés, hogy az a szobányi növény termel-e elegendő oxigént. Mindenesetre főszereplőnk ezen feladatát megoldotta.
    Természetes, hogy ha minden kihívást figyelembe vettek volna a filmkészítők, akkor vagy nem készül el a film, vagy megválaszolják a NASA, valamint más űr- és bolygókutató vállalatok kérdéseit.
  • Második feladataként meg kell oldania, hogy a marsjáró roverrel eljusson a 3200 km-es távolságban fekvő Schiaparelli-kráterhez, ahová négy évvel később érkezik a következő küldetés legénysége.
    Probléma:
    Ez számos problémát vet fel, főleg mert a marsjáró egy feltöltéssel elérhető hatótávolsága csak 35 km, ráadásul a járgány fűtése rögtön elviszi a rendelkezésre álló energia felét. Ezen hátrányok meglehetősen érdekesek annak tükrében, hogy a mai járművek akár 350 km-es távolságot is könnyűszerrel megtesznek, a marsjáró légmentes kialakítása és megfelelő szigetelő anyagok használata révén pedig a fűtésre fordított energia jelentősen csökkenthető. Főleg ha elképzeljük milyen fejlesztések zajlanak le a 2030-as évekig. Tény persze, hogy a laza marsi talajon, egy teherautó méretű, nyolckerekű járművel közlekedni több energiát igényel, mint egy kisebb négy kerekű járművel haladni az aszfaltozott úton, azonban arról se feledkezzünk el, hogy a Mars felszíni tömegvonzása harmada a Föld felszíni tömegvonzásának. Mindenesetre a filmbeli főhősünk a fűtés problematikáját a radioizotópos termoelektromos generátor segítségével oldotta meg, a marsjáró hatótávját pedig egy másik, amúgy megsérült marsjáró akkumulátorainak felhasználásával duplázta meg. Így a mozi szerint 70 km távolságra tud eljutni egyetlen feltöltéssel. Ekkor kipakolja a napelem cellákat, és újratölti az akkumulátorokat.
  • Továbbá fel kell vennie a kapcsolatot a Földdel. Ez utóbbinak nem lenne akadálya, azonban a vihar tönkretette a kommunikációs berendezéseket, valamint az antennát is. A filmtől elvonatkoztatva egy ilyen eset vélhetően nem történhetne meg, ugyanis a tartalék rendszer rendelkezésre állna (dobozokban földbe ásva, dobozokban bent a lakrészben, vagy bármi más módon, amit a szakemberek alkalmasnak találnak erre a célra). A kommunikáció a Földdel gyakorlatilag életfeltétel. Máskülönben az is igaz, hogy a tartalékrendszerek Marsra szállítása extra költségekkel járna.

A film tartalma, valamint a kialakult problémák ismertetése után merüljünk bele a részletekbe, valamint az érdekes, ismert és még ismeretlen fogalmakba!

A sol fogalma

A történet teljes egésze alatt többször elhangzik egy csillagászati fogalom, ez pedig a sol. A sol tulajdonképpen a szoláris nap rövidítése, azonban használata némi bonyodalmat okoz, hiszen a sol-t, mint mértékegységet a NASA 1976-ban az első Viking űrszonda landolásakor, a marsi napok múlásának mérésére vezette be házi használatra. Jelenleg a sol egy hivatalosan nem elfogadott időegység, azonban általánosan elfogadható, hogy 1 sol esetében 1 szoláris marsi nap hosszáról beszélhetünk.

Kiegészítés:

Noha logikus lenne olyan egyértelműsítő fogalmakat bevezetni, hogy 1 földi sol, vagy 1 marsi sol, ennek ellenére az egyébként sem hivatalos időegységet ne bonyolítsuk tovább! Összehasonlításképpen 1 földi szoláris nap ~24 óra 3,5 percnek, 1 (marsi) sol pedig ~24 óra 39,5 percnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy a Marson egy általános értelemben vett nap hossza több, mint fél órával tovább tart. További gondolatébresztő érdekesség, hogy a Földön a szoláris nap ritkán használatos. A Földön a csillagnapot szoktuk használni, ez pedig közel azonos – 0,008 s az eltérés – a Föld tengely körüli megfordulásának idejével, ami ~23 óra 56 perc. A csillagnap során azt figyeljük meg, hogy – a Földről nézve – az égbolton a távoli csillagok, mennyi idő alatt tesznek meg egy teljes fordulatot. A Föld csillagokhoz mért óriási távolsága miatt a Föld Nap körüli pályán történő mozgása egy nap alatt szinte elhanyagolható tényező. A szoláris nap esetében viszont ezzel a tényezővel is számolni kell, hiszen a Föld-Nap távolság rendkívül kicsi. Mialatt a Föld megfordul a saját tengelye körül, a Nap körüli pályán egy másik pozícióba kerül, ez utóbbi pedig már jelentősen befolyásolja a szoláris nap hosszát.

Részecske szinten a Marsig tartó út hossza

A filmben többször is elhangzanak változó utazási adatok arról, hogy mennyi idő alatt lehetséges eljutni a Földről a Marsra, illetve vissza. A jelenlegi technológiákkal ez jellemzően 5 és 10 hónap között változhat, attól függően, hogy éppen milyen a bolygók egymáshoz viszonyított aktuális állása. Az sem mindegy, hogy mekkora energiabefektetéssel szeretnénk elérni a vörös bolygót. Erre a megfelelő indítási ablak 26 havonta alakul ki, ami azt jelenti, ekkor áll rendelkezésre néhány olyan nap, amikor hatékonyan el lehet érni a Marsot. 2018-ban az InSight űrszonda nagyjából 5,5 hónap alatt jutott el a szomszédos égitestre, a kilövéstől a leszállásig számolva.

Részletek:

Itt fontos megemlíteni a Hohmann-pályát, mint pályamódosító görbét. Ennek lényege nagyjából úgy néz ki, hogy a Marsra történő utazás során, a Föld körüli pályát a rakétahajtóművek megfelelő ideig történő begyújtásával elhagyjuk. Ezzel a kör alakú pályát egy elliptikus pályára cseréljük le. A gyorsításnak olyan mértékűnek kell lennie, hogy a Nap körüli marsi pályát elérjük. Amikor ez megtörténik, a rakétahajtóműveket ismét be kell gyújtani annak érdekében, hogy az ellipszis alakú pályáról rá álljunk a Mars keringési pályájára. És itt jön képbe a megfelelő indítási ablak, ugyanis a Földről akkor kell elindulni, amikor az ellipszis pálya csúcspontjára érkezve, a Mars még éppen nem érkezett meg. Fontos tudni, hogy a Mars majdnem kétszer annyi idő alatt kerüli meg a Napot, mint a Föld. Tehát a Mars a külső pályán lassabban halad. Ez azt jelenti, hogy ha kicsúszunk az indítási ablakból, akkor a Mars pályáját elérve, a vörös bolygó már mögöttünk lesz. Így gyakorlatilag hónapokig keringhetünk a Nap körül, miközben nem kevés energiát ölünk bele a lassításba, és számos pályakorrekcióba, hogy a Mars utolérjen minket. Korábbi indulás esetén pedig pont azért kell a több energia, hogy hamarabb elérjük a Marsot, majd a nagy sebesség miatt, a találkozóhoz le is kell lassítani.

Kapcsolatfelvétel a Földdel: a hardver környezet kialakítása

Miután főhősünk realizálta, hogy egyedül maradt a Mars felszínén, és a következő küldetés csak négy évvel később érkezik, elkezd azon töprengeni, hogyan biztosítsa maga számára az életben maradáshoz szükséges feltételeket. Ezeket a fentiekben már ismertettem. Már csak kapcsolatba kellene lépnie a Földdel. Ekkor születik meg Mark fejében az ötlet, hogy felkutassa a Pathfindert, mely a marsjáróval immáron elérhető távolságba került. A Pathfinder űrszonda megtalálása kommunikációs csatornát nyit a NASA felé. Csupán annyit kell tennie, hogy kiássa, és a vélhetően elhasználódott, tönkrement akkumulátor kazettát kicserélje. A Pathfinder űrszonda a Discovery program második küldetésében vett részt 1997-ben. Feladata a légkör elemzése volt, továbbá magával vitte a kis Sojourner rovert is, mely a kövek vizsgálatát végezte. Felmerül a kérdés, hogy a főhős honnan ért ilyen sok mindenhez, hiszen botanikus. Az igazság az, hogy egy Marsra juttatott embernek nagyon sok mindenhez kell értenie. Kicsiben például egy weblap készítő szakembernek nem árt ha a kódolás mellett vannak grafikai ismeretei is. Egy katonai repülőgép pilótájának sem csak a gépet kell tudnia vezetni, de ahhoz is kell értenie, hogyan éljen túl egy ellenséges területre történő lezuhanást. Lényeg, hogy ha az ember egy adott szakterületen dolgozik, akkor a rá váró kihívásokra gyorsan tudjon reagálni. Feltételezhető, hogy a Marsra utazó személyek egy nagyjából 15-25 éves korban lévő, nagy létszámú, de már erősen megszűrt halmazból kerülnek ki, akiknek a kiválasztásuk után még akár 15-20 évnyi tanuláson és fejlődésen kell átesniük, hogy alkalmassá váljanak egy marsi kutató misszióban betölthető szerepre. A NASA jelenleg már futtat ilyen programot.

Magyar vonatkozás a filmben:

A film 48. percének 18. másodpercében, a háttérben lévő polcon egy Rubik-kocka látható.

Kapcsolatfelvétel a Földdel: a megvalósítás

Szóval megvan a Pathfinder, és sikerül működésre bírni. Eközben a NASA a műholdak segítségével felfedezte, hogy az űrhajós életben van, és mozgását folyamatosan követte. Mivel ennek művelete prioritásba került, ezért a NASA a Mars körül keringő műholdak pályáját úgy módosította, hogy az eredeti 41 óránként lezajló 17 perces szünet helyett legfeljebb 4 percig tartson egy szünet. Miután a Földön kiderült, hogy Mark a Pathfinder segítségével szeretné felvenni a kapcsolatot a Földdel, a NASA egyből a JPL-t hívta segítségül. A JPL a Jet Propulsion Laboratory, amit Kármán Tódor alapított, és ő volt az első igazgatója is. Rakétafejlesztő központnak indult, ám napjainkban fő területe a bolygókutató eszközök fejlesztése, és üzemeltetése, így a feljuttatott űreszközök kapcsolati csatornájának végpontján is ők vannak. Az ő termékük többek között a Pathfinder is. A Pathfinder orbitális egység nélkül, közvetlenül kommunikál a Földdel. Ez látható is a filmben akkor, amikor Mark az irányított antennát a Föld felé fordítja. Időközben a Földön a JPL kihozza a raktárból a Pathfinder másolatát, majd a két eszközt szinkronizálja egymással. A marsi szonda üzembe helyezése lehetővé teszi Mark számára, hogy elküldje magáról az első fotót, maga elé tartva egy táblára írt kérdéssel:

„Veszitek az adást?”

A fentiekben már említettem, hogy a Föld-Mars távolság miatt az adatok továbbítása sok időt vesz igénybe, azonban nagyobb probléma, hogy a kamera segítségével Mark ugyan tud hosszú szöveges üzeneteket, kérdéseket fotózott formában továbbítani a Földre, azonban a Pathfinder nem képes arra, hogy a Földről érkezett válaszokat bármilyen formában is megjelenítse. Viszont a JPL képes arra, hogy távolról irányítsa az űrszonda kameráját. Ezt használja ki Mark azzal, hogy első üzenetében egy eldöntendő kérdést tesz fel. Egymástól távol, egy IGEN és egy NEM táblát cövekel le a talajba, ő pedig beállt közéjük, egy harmadik táblával a kezében, amin a kérdés szerepel. A JPL pedig válaszként a kamera fejét a megfelelő tábla irányába fordítja.

Mentőexpedíció

A filmből sajnos nem derül ki, hogy a fotót a Pathfinder mi alapján készítette el pont abban a szögben. A fotó valószínűleg automatikusan készült. Ez azt is feltételezi, hogy a Pathfinder folyamatosan készítette a fotókat, és küldte azokat a JPL részére. Ami viszont biztos, hogy az űrszonda rövid idő alatt több fotót is készít, ezeket küldi el a megfelelő paraméterekkel a JPL-nek, a földi vevőegység pedig a képeket panorámaképként összeillesztve jeleníti meg.

Kapcsolatfelvétel a Földdel: „hexadeci segít a bajban”

A kapcsolatfelvétel sikeressége után a kommunikáció fejlesztése a cél.  Ezen nyilván mind a két oldalon dolgoznak, ám első körben főhősünk ötlete lendít egyet az ügyön. Az eldöntendő kérdésekkel a JPL nem tud megfelelő válaszokat adni, hiszen korlátot szab, hogy csak a kamera fejének mozgatásával tudnak üzenetet küldeni. Mark kitalálja, hogy a JPL-nek hexadecimális ASCII kódrendszerben kell válaszolnia a kérdésekre. Ez azt jelenti, hogy a Pathfindert az angol ábécé 26 betűjét, illetve további 10 számjegyet, esetleg írásjeleket tartalmazó táblák helyett csupán 16 táblával kell körbe rakni. Tíz tábla a számjegyeknek, további hat tábla pedig a betűknek A-tól F-ig. Ezzel, valamint az ASCII kódtábla segítségével két hexadecimális helyiértéken 256-féle szimbólum jeleníthető meg, úgy mint az angol ábécé kis- és nagybetűi, számok, írásjelek, illetve jelen esetben kevésbé fontos vezérlőkódok. Így minimális mennyiségű tábla kihelyezésével megfelelő kommunikáció érhető el, hiszen ha túl sok tábla kerülne kihelyezésre, úgy nehezebben lehetne észrevenni, hogy az űrszonda forgatható kamerája melyik tábla irányába néz.

Mentőexpedíció

A film ugyan nem mutatja, de feltételezhető, hogy a Pathfinder valamilyen időközönként, talán egy változáskövető/szinkronizáló algoritmus segítségével folyamatosan fotókat küld a JPL részére. Az ottani mérnökök a képek alapján így hamar rájönnek, hogy Mark milyen módszerrel szeretné fejleszteni a kommunikációt. Ennek révén a JPL csapata is ugyanazokkal a táblákkal bástyázza körbe az űrszonda másolatát, majd ennek elkészülte után azonnal el is küldik az első üzenetüket.

Mentőexpedíció

Filmbeli baki?

A film 52. percének 12. másodpercében, amikor Mark az első Földről érkezett ASCII üzenetet dekódolja papíron, az ASCII kódok második sorának végén egy kérdőjel látható. A valóságban ott nem kérdőjelnek kellene lennie, hanem 3F-nek. A kérdőjelnek pedig a 3F alatt kellene lennie, ugyanis a „?” ASCII kódja 3F. Az megint egy másik kérdés, hogy amikor a Pathfindert körbe rakja táblákkal, akkor az egyik táblán van egy kérdőjel, illetve a JPL központjában a pizzás dobozra felvázolt terv is számol egy kérdőjel karakterrel. Persze innen nézve nincsen szó bakiról, ám kérdés, hogy vajon miért kellett azt a plusz kérdőjel táblát elhelyezni.

Mentőexpedíció

Kapcsolatfelvétel a Földdel: chateljünk a Föld és a Mars között

A kommunikáció újabb szintre emelésének egyik momentuma, amikor a NASA által megadott módon, a marsjáró operációs rendszerét úgy frissítik, hogy az kommunikálni tudjon a Pathfinderrel. Ennek egyik érdekessége, hogy a marsjárót a NASA fejlesztette, a Pathfindert viszont a JPL. Ebből is látható, hogy a szabványok használata mennyire megkönnyíti a rendszerek közti átjárhatóságot, hiszen főhősünknek csupán egy rövid kóddal kell módosítania a marsjáró operációs rendszerét, így az használni tudja az űrszonda rádiófrekvenciáját. (Más kérdés, hogy egy ilyen minialkalmazás miért nincs eleve beépítve a marsjáróba?) Továbbá a rendszer valószínűleg egy egyedi fejlesztésű Linux alapú operációs rendszer, mely úgy került megírásra, hogy az operációs rendszer a marsjáróból is módosítható legyen. További érdekesség, hogy a szoftver módosítása a film 54. percében mutatott képek szerint hexadecimális gépi kóddal történik. Tulajdonképpen a módszer lehetséges, azonban a NASA-nak – a JPL-en át – a hagyományos ASCII kódtáblázat segítségével kell ezt lekommunikálnia, ami egy meglehetősen hosszadalmas folyamat lehet.

Mentőexpedíció

Érdekesség még az is, hogy miközben Mark módosítja az operációs rendszert, az életben maradásához szükséges levegőt nem a marsjáróból vételezi, hanem a szkafanderéből. Űrhajós sisakja végig a fején van. Feltételezhető, hogy az operációs rendszer módosítása után egy önellenőrző tesztet is futtatni kell. A rendszer újraindítása a jövőben már nem biztos, hogy feltétel lenne.

Filmbeli baki?

A történetben az hangzik el, hogy az operációs rendszer módosítása után a NASA ráállíthatja a marsjárót a Pathfinder rádiófrekcenciájára. Ez nyilván nem lehetséges, hiszen ahhoz, hogy Mark kommunikálni tudjon a marsjáró segítségével a Földdel, előbb szükség van az űrszonda – mint adattovábbító eszköz – közbeiktatására. Vagyis a NASA nem tud kommunikálni közvetlenül a marsjáróval, így közvetlenül nem is tud segíteni az űrszondával történő összeköttetés létrehozásában. Ellenkező esetben a kapcsolat már korábban élt volna, valamint nem a JPL folytatna kommunikációt az űrhajóssal, hanem a NASA.

A kapcsolat létrejötte után, immáron egy chat felületen zajlik a beszélgetés a JPL és Mark között. Feltételezhető, hogy a marsjáró már eleve rendelkezett valami szöveges üzenetek fogadására és küldésére alkalmas programmal. Innentől már sokkal könnyebb a kommunikáció, bár még mindig nem annyira, mint ahogyan az a filmben látszik. Ahogy nézzük az eseményeket, úgy érezzük, mintha csak a Földön chatelnének egymással. Azonban a valóság még mindig az, hogy egy kérdés-válasz kör 32 percig tart. Tehát, amikor Vincent megkérdezi a JPL-t, hogy a társai hogyan fogadták a hírt életben maradásáról, az üzenet elküldése után legalább 32 percet vár a válaszra. Mivel válasz nem érkezett, ezért egy újabb üzenetet küld el korábbi érdeklődését illetően, melynek a válaszára ismét legalább 32 percet vár. Gondoljunk csak bele, hogy ez mennyire idegtépő lehet, továbbá arról se feledkezzünk meg, hogy még itt a Földön zajló kommunikáció esetében is mennyire egyszerű egymás „szavába” vágni, hát még ilyen késleltetéssel rendelkező üzenetváltás esetén.

Az ellátmány-küldetés

Az első beszélgetések során Mark megtudja, hogy a NASA egy ellátmány-küldetést állít neki össze. Ez annyit jelent, hogy a JPL rohamtempóban megtervez és megépít egy teherszállításra alkalmas űrszondát, melyet eljuttatnak a Marsra. Érdekesség, hogy ekkor a bolygók rossz állása miatt az utazás megtételére kilenc hónap áll rendelkezésre.

Érthetetlen?

Bár az ellátmány-küldetés elkészítését az ideális hat hónap helyett a NASA csupán három hónapra rövidítette, mégsem készült egy probléma esetén azonnal indítható tartalékpéldány. Abban az esetben, amikor egy űrhajós egy idegen bolygó felszínén ragad, és ellátmány-küldetést kell számára eljuttatni, erősen kétséges, hogy a valóságban is csak egyetlen hajóval számolnának. Sokkal valószínűbb, hogy más űrügynökségek segítségét is igénybe vennék, és szükség esetére építenének még egy, vagy kettő redundáns példányt. Annál is inkább mert hasonló eset nem egyszer már a valóságban is megtörtént. Amikor a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) indult ellátmány-küldetés, az néhány esetben kudarcba fulladt (2014: Orb-3, 2015: Progressz M–27M,  SpaceX CRS-7). Ez azonban nem jelentett veszélyt az űrben tartózkodók életére, mert minden esetben rendelkeznek annyi tartalék élelmiszerrel és más szükséges erőforrásokkal, hogy egy ilyen balul elsült küldetés ne okozzon közvetlen életveszélyt.

A jövő: kvantumkommunikáció

A kommunikáció sebességének felgyorsításán talán épp a modern fizika segíthet a jövőben. A részecskék kvantum-összefonódásának jelensége meglehetősen biztató eredményekkel kecsegtet.

További részletek:

2017 nyarán kínai kutatóknak sikerült adatot továbbítani 1200 km-es távolságba késleltetési idő nélkül. Ez gyakorlatilag a sci-fi történetekben fellelhető teleportálásnak feleltethető meg. Amennyiben ez a mindennapi gyakorlatban is megvalósulna, az szinte olyan lenne az emberiség számára, mint a tűz birtokba vétele, a fémeszközök használatának kezdete, a kerék feltalálása vagy a csavart kötél alkalmazása. Az információ késleltetés nélküli átvitelénél gyorsabb megoldás gyakorlatilag nem létezhet (leszámítva az időben visszaküldött információt, de ez már sokkal mélyebben az elméleti fizika asztala).

A kvantumkommunikáció a kvantum-összefonódás alapjain nyugszik. Ez annyit jelent, hogy egy részecskepár – például foton vagy neutron – két részecskéje között olyan jellegű kapcsolat van, hogy az egyik állapotának megváltozása akkor is hatással van a párjára, amennyiben közöttük több millió fényévnyi távolság van. Tehát ha a részecskepárokat szétválasztjuk egymástól, és két különböző helyre visszük őket, a közöttük fennálló kapcsolat ebben az esetben sem szakad meg. Amennyiben az egyik részecskében változást idézünk elő, arra a másik részecske – függetlenül a távolságtól – azonnal reagál, így az információ átadás azonnali, szám szerint 0 ms.

2019 szeptemberében a Google és a NASA kutatóinak sikerült egy olyan kvantumszámítógépet megépíteni, amely a betáplált feladatot 3 és fél perc alatt végezte el, szemben a mai hagyományos számítógépek tízezer évig tartó számítási idejével. Sajnos a hírt érdemes fenntartással kezelni, mert a NASA webhelyén közzétett cikket végül törölték.

A blog bejegyzés írása közben a hangulatról az AMAZING SPACE TRAVELING ~ Ambient Music ~ Background Music gondoskodott.

A blog bejegyzés képei az említett Mentőexpedíció (2015) című filmből származnak.

Múzeumok Éjszakája 2019

Múzeumok Éjszakája

Múzeumok Éjszakája2019. június 22-én immáron 17. alkalommal került megrendezésre a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozat, melynek során rengeteg kiállítás volt megtekinthető akár éjfél utáni időpontokban is. Ezen alkalmakra a múzeumok gyakran különlegességekkel, illetve időszakos kiállításokkal is készülnek. Az este során két múzeumot látogattam meg, melyek tematikája eltért egymástól. Az egyik egy korabeli katonai híradástechnikai eszközöket, és azok működését bemutató időszakos tárlat volt, a másik pedig egy nagy múltú textil és nyomóüzem, melyen a technikák mellett főként a család életével ismerkedhettünk meg.

Budapest ostroma 1944-45 kiállítás

A Karolina úton található Budapest ostroma elnevezésű kiállítás érdekfeszítő, és kiterjedt ismeret anyagot nyújt azok számára, akik érdeklődnek afelől, hogyan élt a civil lakosság 1944-45 telén az ostrom alá vont Budapesten. Emellett a mostani esemény alkalmából időszakos kiállítást is berendeztek A honi légvédelem híradó hálózata és eszközei a második világháború alatt címmel, melyen korabeli egyenruhába öltözve, félóránként induló kiváló tárlatvezetést tartott Magdó Csaba, a HTE Technikatörténeti Szakosztály tagja.

A tárlatvezetések közötti szünetekben lehetőség nyílt olyan ételek és italok megkóstolására, melyeket azokban az időkben fogyasztott az élelem szűkében tengődő lakosság. Ilyen volt például a céklalébe áztatott burgonya, a szalonna darabkákra kent lekvár, vagy a lekváros tea. Az épület udvarában pedig korabeli katonai ruhákba öltözött hagyományőrzők meséltek a kiállított egyenruhákról és a muzeális jellegű fegyverekről.

Az időszakos kiállítás tárlatvezetéséhez visszatérve, érdekes információkat kaphattunk arról, hogyan működött a II. világháborúban, Magyarországon a katonai hírközlés. A kiállítás témáját illetően a 36M típusú speciális távbeszélő készülék került bemutatásra. Ezt 1936-ban fejlesztették ki kimondottan a honi légvédelem számára, és egészen 1950-ig üzemelt, amikor is jelentős költségek árán a vezetékes hálózatot vezeték nélküli rendszerre cserélték le. Az 1930-ban gyártott 30M az elődkészülék volt, az 1939-ben gyártott 39M típus az utódkészülék, ezeket azonban a híradós csapatok kapták meg. 1938-ban állandó riadókészültséget hirdettek az országban, melynek eredményeként 12, majd a határrevízió után 15 légvédelmi kerületet alakítottak ki. 1943-ban már közel 600 figyelőörs került kialakításra, melyeken a 36M típusú készülék üzemelt. Két figyelőörs között általában 20 km távolságot alakítottak ki. Tekintve, hogy egy repülő akár fél óra alatt is átrepülhette az országot, olyan rendszerre volt szükség, melyben a figyelőörs észlelésétől a központba beérkező adatok feldolgozásáig maximálisan öt perc telik el. Ezek után rövid időn belül tudták tájékoztatni a légvédelmi ütegek kezelőszemélyzetét.

Figyelőörsök és a 36M készülék működése, kódolás

A rendszer kialakításakor egy független hálózatot szerettek volna létrehozni, azonban ez olyan méretű új infrastrukturát igényelt volna, hogy rövid idő alatt lehetetlennek bizonyult a kiépítése. Ennek következtében a postai hálózatot használták központátemelő készülékekkel, priorizálva a katonai hívásokat. Amennyiben az adott vonalon nem volt szabad csatorna, úgy egy polgári vonalat azonnal megszakítottak. A 36M típusú készülék rendelkezett egy tárcsával. A készülék kezelője ezzel adott le kódolt üzeneteket a kerületi központnak. A számtárcsa segítségével olyan számpárokat adott le, amelyekből a központban ki tudták értékelni, hogy milyen irányból közelednek a repülők, saját vagy ellenséges gépek, milyen magasságban repülnek és nagyságrendileg mekkora létszámban.

36M típusú távbeszélő készülék

Például: a kezelő a következőt tárcsázta: 11 26 31. Ez azt jelentette, hogy repülők érkeznek északi irányból (11), délnyugati irányban folytatják útjukat (26), és ellenségesek (31). Saját repülők esetén a kezelő 32-t tárcsázott. Tekintve, hogy a 2-es számot hosszabb ideig tart tárcsázni, ezért az ellenséges gépek az 1-es számot kapták meg. A kezelő élőbeszédes hívást kezdeményezni nem tudott. Erre szolgált a 7-es, 8-as, 9-es szám, melyekkel további kódolt információkat lehetett leadni. A 909-es kód tárcsázásával a kezelő előszavas visszahívást kérhetett a kerületi központból.

Légvédelmi kerületi központ működése

A kerületi központ két fő teremből állt. A felvevőterembe érkeztek be a figyelőörsökről küldött kódszámok. Ezek szalagos távíró készülékre íródtak fel. Az itt szolgálatot teljesítő személy egy kapcsolótábla segítségével küldte át az adatokat a kiértékelő terembe, ahol a kerületi központ tisztjei egy úgynevezett örsitérképen láthatták a megjelenő információkat. A nagyméretű térképen már olvasható szöveges formában jelentek meg az információk, ugyanis a kapcsolótábla segítségével a megfelelő szöveg mögötti lámpát lehetett felkapcsolni. Csúcsidőben akár 80 beérkező jelentést is tudni kellett kezelni, melyek összevetése után tájékoztatták a honi légvédelmet, majd a légoltalmat, illetve innen fújták le a riadót is. Hasonló rendszer látható a Sziklakórházban is, mely létesítmény bemutatása a Múzeumok Éjszakája 2021 cikkben érhető el.

Telefonközpontok

A kiállításon bemutatásra került két hordozható méretű telefonközpont is. Az egyiket 1923-ban, a másikat 1930-ban fejlesztették ki. Mind a kettő tíz vonalat volt képes kezelni, azonban további egységekkel akár 50 vonalig ki lehetett őket egészíteni. A korábban gyártottnak volt egy nagy hátránya. Beérkező hívás esetén nem lehetett tudni, hogy melyik vonalon érkezik be a hívás. Ezt úgy oldották meg, hogy egy kerregő hangú eszközt szereltek bele a telefonközpontba. A kiépítés során a kezelő egyesével felhívta a vonalakat, és minden vonalnak kiosztott egy rövid, egyedi morzekódot. Beérkező hívás esetén a kezelő ezek alapján tudta, hogy honnan érkezik a hívás. A telefont felvette, megkérdezte, hogy az hívó fél kinek szeretne telefonálni, a kezelő pedig összekötötte a két vonalat. Hívás végén, a hívó félnek vissza kellett telefonálnia a központba, ebből tudta az operátor, hogy a vonal bontható. Ezzel szemben a 30M készüléknél minden vonalhoz volt egy ködfénylámpa, és beérkező hívásnál a megfelelő lámpa felgyulladt. Innentől viszont minden ugyanúgy működött, mint az 1923-as változatnál.

Goldberger Textilipari Gyűjtemény

A múzeum egy iparos család 200 éves igen érdekes történelmét mutatja be, rengeteg leírással, számos korabeli fotóval illusztrálva, ötletes és néha interaktív módon. A tárlat a nagy múltú vállalkozás eredeti helyén, Óbudán található, ahonnan a termékek fénykorukban világhódító útjukra indultak. A bemutatás szépen összeszedett, a kiállítóhelyek belsőépítészete pedig indusztriális hangulatot kísérel meg utánozni, puritánsággal, átláthatósággal, és letisztultsággal fűszerezve. Egyes helyeken kisebb-nagyobb szekrényajtók találhatóak, amelyeket kinyitva ötletes zugokra lelhetünk, melyekben fotók, ruhák és más textilből készült termékek kerültek kiállításra, természetesen szöveges magyarázattal. A kiállítótermek leginkább a család és a gyár életútját mutatják be. Egy külön teremben – a kiállításhoz szorosan nem kapcsolódva – megtekinthető a Jacquard szövőgép is.

Az első teremben megismerkedhetünk Goldberger Ferenccel, aki családjával 1784-ben megalapítja a gyár elődjét, a kékfestőműhelyt. Egyedi és konfekcionális termékeivel széles körben kiszolgálta a környék magyar, sváb, szláv és más származású lakosságát. Termékei hamar nagy népszerűségre tettek szert, melynek során megvásárolta a szomszédos telkek házait, bővítette gyárát, nagykereskedést nyitott, valamint Debrecenben raktárat üzemeltetett. A kiállítás végigvezet a kékfestés technikáján, a nyomólemezek faragásától, a különböző kémiai eljárásokon át, a kész anyag eladásra előkészítéséig. Az interaktív részen kis dunsztos üvegekben 9 féle anyag van elhelyezve, mint például víz, disznózsír, lenolaj, indigópor, gumiarábikum. Ezeket kell két szempont szerint csoportosítani, hogy a gyártás melyik folyamatában vesznek részt. A harmadik csoportba azon anyagok kerülnek, melyek nem szükségesek a kékfestés folyamatához.

1828-ban Goldberger Ferenc fia, Sámuel vette át a gyár vezetését, aki felismerte a terjeszkedés lehetőségét, így számos fejlesztés és innovatív megoldást követően 1845-ben megvásárolta a Perrotine-gépet, az akkori kor legmodernebb textilnyomógépét, mellyel a méteráru kézi mintázását váltotta fel, s ezzel forradalmasította a kékfestés addigi kézi erővel történő mintázását. Természetesen ez nem jelentette a kézi mintázás teljes kiváltását, ugyanis az egyedi igényeket, a kis mennyiség előállítása miatt továbbra is kézimunkával oldotta meg. A fejlődés következtében családi vállalkozásból gyárrá nőtte ki magát a vállalkozás. Az interaktív kiállítás szerves részét képezi a Perrotine-gép, melyet bár nem lehet használni, ám a ruházatok mintázatát egy makett nyomólap segítségével el lehet készíteni.

Perrotine-gép

A család támogatta a Védegyletet, hiszen a hazai piac fejlesztése elsődleges volt számukra. Ebben az időben kezdtek nemzeti motívumokat, Kossuth címereket festeni termékeikre is. Az 1848-49-es szabadságharc idején a katonaságot egyenruhákkal való ellátással támogatták, amely miatt a forradalom leverését követően hadisarcot kellett fizetniük. Ennek fényében igen ellentmondásos, hogy 1857-ben Ferenc József császár meglátogatta a gyárat, majd 1867-ben Buday előnévvel nemesi címet adományozott a család valamennyi tagjának.

1905-ben Goldberger Berthold a család nyomása ellenére részvénytársasággá alakítja a vállalkozást. Ez időben történnek újabb komoly fejlesztések a gyár életében, ugyanis az ekkorra már elavult perrotine-gépet hengernyomógéppel váltják fel, így a piac további részeit érik el.

Az első világháborúban a gyár a hadsereg beszállítója volt, majd a Tanácsköztársaság idején a család Svájcba menekült. Goldberger Leó 1920-ban vette át a gyár irányítását és svájci tapasztalatai alapján a hazai lehetőségeket helyesen felismerve csúcsra járatta a gyárat. Üzemeit függetlenítette a textilkészítő gyáraktól, ezért saját fonó és szövőgyárat alapított, melyhez a Jacquard-rendszerű szövőgépet alkalmazta.

A Jacquard eljárás szerinti szövés röviden, és nagyvonalakban megfogalmazva a következőképpen néz ki. Veszünk egy végtelenített rendszert, mint például egy lánctalpas járműnek a végtelenített láncszemeit. A szövőgép esetében az egyes láncszemek helyén hosszú, erős anyagból készített lyukkártyák sorakoznak. Ezek a lyukkártyák adják meg a szövőgép számára, hogy a soron következő fonást milyen minta szerint kell kialakítani. A végtelenített rendszer természetesen folyamatosan ismétlődik, így lehet egy több méter hosszú szövetre bizonyos távolságonként felvinni az ismétlődő motívumot, például egy tulipánt. Csak, hogy némi képünk legyen róla – bár több rendszer is megalkotásra került – az egyik típusú lyukkártya 100 x 20 mm-es kiterjedésén 8 x 26 lyuk helyezkedett el, és ez az anyagban egyetlen fonalszál vastagságot jelentett. Jól látszik, hogy az ismétlődő motívum emberi szem számára is élvezhető megalkotásához 100-200 lyukkártyát könnyűszerrel fel lehetett használni.

Értsd: a feltaláló emlékére, az 1839-ben selyemszálakból elkészített Jacquard portréhoz 24 000 darab lyukkártyát használtak fel. A lyukkártyák a rendszer egyik oldalán egy forgó hasábon mennek keresztül. A gép vízszintes rúdjai ekkor ütköznek neki a lyukkártyának. Ahol lyukak vannak, ott a rudak néhány cm mélyen akadály nélkül tovább haladnak, ahol nincs lyuk, ott megakadnak. Ekkor történik meg a soron következő fonásminta beállítása. Az egyes vízszintes rudakhoz egy-egy függőleges rúd csatlakozik, melyek a beállított minta alapján rendezik el a fonalszálakat. A szövet síkjához képest némelyik szál alulra kerül, némelyik szál felülre. Ezt követően történik meg az eddig behúzott párhuzamos fonalszálakra merőlegesen, egy gyorsan mozgó eszköz segítségével a merőleges fonal behúzása, melynek során a lyukkártyán található minta az anyagon fixálásra kerül. Ekkor fordul a hasáb, és a következő lyukkártya fordul a vízszintes rudak elé, és a művelet megismétlődik.

A Goldberger család a gazdasági világválságot furcsa módon vészelte át. Míg mindenki eladott, bezárt, Goldberger Leó tetemes hitelállományt vett fel, modernizált, valamint szerte a világban leányvállalatok tömegeinek alapításába kezdett. A vállalkozás eredménye magáért beszél: a vállalat számos nemzetközi sikert ért el több világkiállításon. Goldberger Leó dacolva a kor politikai ideológiájával, valamint politikai szerepet betöltve a parlament felsőházában, csúcsra járatta az üzemeit. A gyár 1938-39-ben érte el csúcspontját valamint legsikeresebb éveit. A II. világháború, a nemzetiszocialista, majd a kommunista ideológiai rendszer következtében a gyár átszervezésre és államosításra került. A hanyatlás nagyjából egybeesik a Szovjetunió felbomlásával, és a gyár 1997-ben hosszas felszámolási eljárás után végleg bezárta kapuit.