A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) „Multimédia az oktatásban” Szakosztály által – évente – szervezett XXV. Multimédia az oktatásban című nemzetközi konferencia az Ericsson Magyarország Kft. K+F Központjában került megrendezésre 2019. június 6-7-én.
A konferencia célja
- elősegítse az oktatás, a kutatás és a fejlesztés különböző területein dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjét és találkozását,
- bemutatkozási lehetőséget adjon az oktatóknak, kutatóknak és PhD hallgatóknak az új kutatási eredmények széleskörű szakmai megismertetésére és megvitatására előadások, kiállítások és kiadványok segítségével.
21 témakörben hirdették meg az előadóknak a jelentkezési lehetőséget, köztük néhány hozzánk kötődő
- multimédia alkalmazása,
- mLearning/eLearning és környezete,
- felhőalapú szolgáltatások,
- multimédia és a tudományos kutatás összefonódása,
- multimédiafejlesztések, eredmények, alkalmazások.
Letölthető a konferencia programja.
A plenáris előadásokról
Ez a 25. jubileumi rendezvény áttekintette a szakosztály eddigi tevékenységeit például a plenáris ülésen Dr. Berke József alapító tag, első szakosztályelnök „Multimédia az oktatásban szakosztály története” fényképes előadásával. Dr. Magyar Miklós professzor alapító tag, alelnök „Egy Baby Boomer rendhagyó gondolatai a multimédiáról”, című Skype-on keresztül tartott előadásával képet adott arról, hogy a „kortárs szemtanú az egymást követő generációkkal, nemzedékekkel együttműködve tapasztalhatta meg a változásokat, a fejlődés átalakulási szakaszainak történéseit”. Majd az elmúlt év kutatásairól, a szakma irányvonalairól, gyakorlati eredményeiről szóló előadások következtek két napon két-két szekcióban. Kerekasztal beszélgetés keretében a közeljövőben megvalósítandó felnőttkori kötetlen, önálló tanulásra szolgáló (multimédia) tananyagok minősítésének kidolgozandó rendszeréről beszélgettünk Dr. Elsayed Hassan, Dr. Gerő Péter, Dr. Seres György és Sulyok Tamás moderálásával.
A szekció-előadásokról
Már számos alkalommal részt vettem előadóként a nyár eleji MMO konferenciákon szakmai előadással, magyar és/vagy angol nyelvű cikkel, poszterrel az oktatói csapat tagjaival, illetve mentorált hallgatóimmal együtt. Legutóbb tavaly is, lásd Multimédia az oktatásban 2018.
2019-ben „A magyarországi felsőoktatásban oktatók és hallgatók e-eszközhasználati attitűdje – Egy félig strukturált interjús mintakutatás eredményei” címmel tartottam előadást 20 percben, amely a konferencia „Multimédia-fejlesztések, eredmények, alkalmazások bemutatása / mLearning, eLearning és környezete” szekciójába került.
Ahogy absztraktomban írtam, „Az előadásban a tanár–hallgató interjúalanyok e-learning attitűdjébe kapunk bepillantást annak kapcsán, hogy mit jelent számukra az e-learning, hogyan értelmezik, mi tartozik az elearning kifejezés ernyője alá? Tanítási/tanulási munkájuk során milyen arányban használnak e-eszközöket? Milyen e-eszközöket és miért, hogyan használnak? Hogyan fejlesztik e-eszköztárukat? Az e-elemek tanításba bevonása hogyan hat a hallgatói motivációra és eredményekre a tanárok és a hallgatók szerint? Ha nem lennének e-eszközök, mi hiányozna számukra a leginkább? Melyik, miért és mennyire fontos a hallgatók és a tanárok számára a következők közül: tananyag, tanári magyarázat, tudományos alapok, trendiség? A kutatás alapja lehet egy széleskörű, nagy létszámú magyarországi és határon túli tanári–hallgatói populációkat vizsgáló kvantitatív kutatásnak.”
Mentorált hallgatóim/volt hallgatóim kiváló előadásokat tartottak. Öt díjat nyertek el a már második évben meghirdetett szakdolgozatok és TDK-dolgozatok versenyben, illetve szekcióikban tartott előadásukkal, a konferencia-kiadványban megjelent cikkükkel.
Vidovenyecz Zsolt, volt konzultáltam, barátom idén is elhozta „utazó kiállítás” keretében gyűjteménye egy részét, amelyhez kapcsolódva „A magyar számítástechnika hőskorának „leg”-jei” címmel tartott tárlatvezetést. Virtuális múzeuma a https://www.holdcomputers.com/-on tekinthető meg.
Kaczur Sándor kolléga minden résztvevő számára érdekes multimédiás előadást tartott az MMO 2019 konferencián „Térképek dinamikus ábrázolása Google Charts, Java és JavaScript eszközökkel” címmel. Ez az előadás a „Multimédia és a tudományos kutatás összefonódása/ Multimédiafejlesztések, eredmények, alkalmazások bemutatása” szekcióba került.
„A Google Charts egy weblapokba beágyazható, JavaScript-re épülő keretrendszer/példatár, amely kiválóan használható az oktatásban úgy, hogy különféle adatforrásból származó – vagy dinamikusan előállított – adatokból egyszerű, látványos, weblapokon könnyen megjeleníthető grafikus objektumokat hozunk létre. A hozzá kapcsolódó felhő alapú szolgáltatások ingyenes és fizetős formában is rendelkezésre állnak. Az ismertetett esettanulmány egy hálózatos Java projekt, amely webről összegyűjtött adatok alapján, többféle Google Charts objektumot állít elő. A termék JavaScript-re épülő weboldalak sokasága, amely tipikus felhasználói igényeket/követelményeket kielégíthet. A megvalósítás kivételkezelést alkalmaz, HTML és JSON tartalmat olvas és generál, valamint elvégzi/elvégezteti az adatok térképen való megjelenítéséhez szükséges geokódolást. Az előadás ismerteti a specifikáció és a tervezés lépéseit, az implementációt, a tesztelést, valamint továbbfejlesztési javaslatokat is ad.” – írja Sándor absztraktjában.
Sándor előadásának prezentációját ILIAS e-learning tananyagban tesszük elérhetővé tanfolyamaink résztvevői számára.
Sándor előadásának témája a Java EE szoftverfejlesztő tanfolyam 1–4. óra: Elosztott alkalmazások, webszolgáltatások és 13–16. óra: JSON feldolgozás alkalmaihoz kapcsolódik.
A fotópályázatról
Az MMO Szakosztály által meghirdetett fotópályázaton Táj kategóriában Szűcs Tibor különdíjban részesült Pirkadat című pályamunkájával:
„A fotó 2018. július 2-án készült, Japán legmagasabb hegyén/vulkánján a Fujin. Július elején a napfelkelte nagyjából 4 órára esik, ám már fél órával korábban elkezd világosodni az égbolt alja, és a napfelkelte nagyjából egy órán át nyújt számunkra fényekben gazdag izgalmakat. A Fujiról fontos megemlíteni, hogy sok esetben mágnesként vonzza a felhőket. Nekünk mázlink volt. Nem is kicsi, ugyanis végig csillagos ég alatt másztunk, a napfelkelte felhőmentes volt, ám miután leértünk a hegy lábához, az egész vulkán felhőbe öltözött.
A terv az volt, hogy éjszaka felmászunk a vulkán peremére, majd a keleti oldalon megvárjuk a napfelkeltét, hiszen a felkelő nap országának legmagasabb pontjáról megnézni a felkelő napot meglehetősen vagányul hangzik. De ott fent lenni nem csak egy menő gondolat beteljesedése, hanem olyan élmény, melyet mindenkinek látnia kellene. Egyetlen baj van vele: elkezd a nap felkelni, aztán a következő pillanatban huss, már magasan jár. Természetesen ha nem is a szó szoros értelmében vett pillanatról van szó, de azért a kb. 10 percnyi páratlanul csodás élményért – amíg a nap felbukkan a horizonton – megéri hat órán keresztül hegyet mászni – a metsző szélben és közel zéró fokos hőmérsékletben fagyoskodni -, valamint kihagyni az éjszakai alvást, és másnap kókadozni.
Ebbe a kb. 10 percbe kell belezsúfolni mindent, az egyszerű emlékfotót, a pillanatról készült kiváló képeket, és természetesen a napfelkeltében elmerengeni. Nem egyszerű, mindenesetre mozgalmas, izgalmas, lenyűgöző, szívbe markoló és legfőképpen egy életre szóló élmény.” – írja a fényképről Tibor.
2020-ban is megszervezi az MMO szakosztály a konferenciát, amelyre 2020. június 11-12-én kerül sor online formában.
2020-ban is részt vettünk a rendezvényen. Beszámolónk:
https://it-tanfolyam.hu/multimedia-az-oktatasban-2020/
2023. június 24-én kerül sor egy kapcsolódó kiállításra az Egregyi Múzeumban, címe:
„A 8 bit evolúciója – azaz a Pac-Man-től az AI-ig”: