CHOO + CHOO = TRAIN

Most nem a híres kisvonatról van szó, hanem egy ismert kriptoaritmetikai feladványról. Ebben a feladattípusban egyszerű matematikai műveletek szerepelnek és a különböző betűk különböző számjegyeket jelölnek. Általában többféleképpen megoldhatók: intuíció, ötlet, módszeres próbálkozás, következtetés, kizárás vagy klasszikus behelyettesítés. Ha van megoldás és meg is találunk egyet, akkor a következő kérdés az, hogy van-e még, illetve összesen hány megoldás van?

Íme a feladat:

Érdemes minden megoldás során figyelembe venni a minden számjegyet 0-9-ig végigpróbáló lépések helyett legalább az alábbi öt feltételt:

  • C >= 5, hiszen CHOO olyan négyjegyű szám, aminek a kétszerese ötjegyű szám,
  • T = 1, mivel két négyjegyű szám összege 10000 < TRAIN < 20000 (ebben az esetben),
  • O >= 6, hiszen maradéknak képződnie kell, mert I és N különbözik,
  • 2 <= N < I és
  • I >= 3 és szintén a maradékképződés miatt.

Esetleg még tovább gondolkodva, felfedezhetünk egyéb összefüggéseket, illetve kizárhatunk egyéb értékeket, így jelentősen csökkenthető egy-egy Java implementáció lépésszáma.

1. megoldás

Ez adatszerkezet nélküli megoldás, így eléggé összetett feltétellel valósul meg a művelet teljesülése (megfelelő helyiértékek használatával) és a különbözőségek vizsgálata.

2. megoldás

Itt az ellenőrzési feltétel egyszerűbb, mert a különbözőség/egyediség tesztelését áthárítottam a halmazszerűen működő HashSet generikus kollekcióra, építve annak beépített képességére.

Mit gondolsz, melyik megoldás hajtódik végre gyorsabban? Miért?

Mivel a két megoldásnál a ciklusok szervezése megegyezik, így a használt adatszerkezet dönt (hiszen annak konstrukciós és szelekciós, azaz karbantartási műveletei vannak). Az 1. megoldás a gyorsabb, mert nem használ adatszerkezetet. A 2. megoldás lényegesen lassabban fut, mert a generikus kollekció műveletei miatt az automatikus szemétgyűjtő tevékenység erősen igénybe vett. A különbség nagyságrendileg 15-szörös.

A feladatnak két megoldása van: 5466 + 5466 = 10932 és 5488 + 5488 = 10976.

A bejegyzéshez tartozó teljes – időméréssel kiegészített – forráskódot ILIAS e-learning tananyagban tesszük elérhetővé tanfolyamaink résztvevői számára.

Akinek kedve támadt, lásson hozzá hasonló feladatokhoz:

A feladat a Java SE szoftverfejlesztő tanfolyam szakmai moduljának 9-12. óra: Metódusok, rekurzió alkalomhoz, illetve a 21-24. óra: Objektumorientált programozás, 2. rész alkalomhoz kötődik.

Optikai csalódások

OptikaiCsalodas0A grafikus felülettel rendelkező Java programok (Swing, FX, webkomponensek, HTML+CSS) fejlesztése során igény adódhat arra, hogy a GUI komponensek saját beépített rajzoló/renderelő képességét felülírjuk/-definiáljuk, hogy egy-egy nyomógomb, menüpont, rádiógomb másképpen nézzen ki. Léteznek beépített rajzoló funkciók is.

Ha például grafikont kell beilleszteni egy alkalmazásba, akkor használjunk és igényeink szerint szabjunk testre egy JFreeChart csomagbeli grafikont, illetve előfordulhat, hogy találhatunk egy olyat a JFreeChart Demo-ban, ami éppen megfelel a megrendelő igényeinek.

Persze a műfaj nem ér itt véget. Időnként kreatívabb ábrák, rajzok, grafikák megjelenítésére is használhatjuk a beépített – általában téglalap alakú – komponenseket. Ehhez egyszerűen csak felül kell írni/definiálni a paint() metódusukat és vászontechnikával, a megszokott képernyős koordináta-rendszerben, grafikai primitíveket (pont, téglalap, ellipszis) és színeket kell megfelelően paraméterezni.

Az optikai csalódások igen népszerűek, és az egyszerűbb fiziológiai és kognitív illúziók könnyen lerajzolhatók a fenti eszköztárral, hiszen csupán színek, alakzatok, kontraszt, távolság, mélység, térhatás segítségével valósulnak meg.

Íme három egyszerű példa, hogyan állítható elő optikai csalódás Java implementációval!

1. példa

Optikai csalódás 1

2. példa

Optikai csalódás 2

3. példa

Optikai csalódás 3

A bejegyzéshez tartozó teljes forráskódot ILIAS e-learning tananyagban tesszük elérhetővé tanfolyamaink résztvevői számára.

Aki ezek után kedvet kapott, keressen hasonló ábrákat és tervezve, kódolva, tesztelve gyakoroljon! Ajánlom ezeket a weboldalakat:

Hasonló feladatok megoldásához a Java SE szoftverfejlesztő tanfolyam szakmai moduljának 29-36. Grafikus felhasználói felület alkalma után bátran hozzá lehet fogni, illetve érintjük még a GUI témakört a Java adatbázis-kezelő tanfolyam 33-40. óra: Grafikus kliensalkalmazás fejlesztése JDBC alapon alkalommal is.