Beszámoló: it-tanfolyam.hu STEM nyári tábor 2023

A STEM mozaikszó eléggé közismert: a tudományos-technológiai tudományágakat (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) foglalja egybe, interdiszciplináris megközelítésben. A STEM területén való elmélyedés során a hangsúly nem a mit tanulunk/tanítunk, hanem inkább a hogyan tanulunk/tanítunk. Nem azonnal ad kézzel fogható válaszokat, de kitartó próbálkozással – saját élménnyel – elérhető az eredmény.

Az it-tanfolyam.hu oktatói csapata 2023-ban először hirdetett STEM nyári tábort. Erről számolunk be röviden ebben a blog bejegyzésben. Tervezzük, hogy a jövőben rendszeresen fogunk szervezni STEM nyári tábort.

A STEM nyári tábor koncepciója

2023. nyarán 4 turnusban hirdettünk programozás fókuszú STEM nyári tábort:

  • 1. turnus: július 3-7-ig,
  • 2. turnus: július 10-14-ig,
  • 3. turnus: július 17-21-ig,
  • 4. turnus: július 24-28-ig.

Előzetes tudás- és igényfelmérést végeztünk, így alakítottunk ki 3 db csoportot, ezek: Java kezdő, Python kezdő, Python haladó. A kiinduló célcsoportot tanfolyamaink karrierváltó hallgatóinak gyermekei jelentették, akik mellé toboroztunk még. A korosztály a 16-20 éves diákok voltak a 11-14. évfolyamról. A 11-12. évfolyamosok közül sokan informatika, digitális kultúra érettségi előkészítő fakultációra jelentkeztek, jártak, járnak és ebből érettségiznek/érettségiztek. A már korábban érettségizett 13-14. évfolyamosok körülbelül fele az OKJ utód szakmajegyzékhez tartozó szakképzésben tanult.

Mindegyik turnus azonos tematikával valósult meg. Turnusonként 3 db párhuzamos, 10-12 fős csoportokat indítottunk. Voltak közös elméleti programok, szakmai kirándulás, illetve külön-külön Java és Python nyelven megvalósuló gyakorlati programok, valamint projektbemutatóra is sor került. Igyekeztünk érinteni sokféle STEM területet: fizika, kémia, biológia, csillagászat, térinformatika, mesterséges intelligencia, szimuláció, játékprogramok, matematika, orvostudomány; mindegyiket a programozáshoz kapcsolva. Végeztünk tervezést, kódolást, tesztelést is. Belefért némi pályaorientáció is.

A STEM nyári tábor órarendje

Turnusonként 4 oktató kollégával és vendégelőadókkal hétfőtől-péntekig minden nap 8 és 18 óra között biztosítottuk a jelenlétet, felügyeletet. 40 órában szakmai programokat (elmélet+gyakorlat) kínáltunk. Reggelenként és késő délutánonként 1-1 órában offline, egyéni vagy csoportos játékok voltak kipróbálhatók. Ez mindösszesen 50 órát jelentett. Délelőttönként 20, 30 és 60 perces programokat terveztünk, délutánonként 120 és 240 perceseket. Szerdára szakmai kirándulást, gyárlátogatást ütemeztünk be. Íme az órarend áttekintő formában:

Íme az órarend naponként lapozható formában, benne a részletekkel:

Előzetes tapasztalataink

Előzetes tapasztalatainkat több forrásból merítettük, inspirálódtunk:

Köszönetnyilvánítás

Köszönjük résztvevő diákjainknak az aktivitást, a lelkesedést, a sok-sok elgondolkodtató kérdést, az offline kapott/szerzett élményeket, a pozitív visszajelzéseket.

Szeretnék köszönetet mondani együttműködő partnereinknek: LEGO Manufacturing Kft., REGIO Játékkereskedelmi Kft., Revolt Kereskedelmi Kft., Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ.

Végül szeretnék köszönetet mondani minden oktató kollégámnak konstruktív részvételüként, kitartásukért a projekt teljes életciklusában. A tervezési, a szponzorszerző, a promóciós és a megvalósítási szakaszokban egyaránt 2023. április elejétől július végéig. Kiemelem korábbi és az aktuális projekthez kötődő tananyagfejlesztési tevékenységüket. A sikeresen lezárt projektünket augusztusban kipihenjük. 😉

Multimédia az oktatásban 2021

NJSZT-MMO logó

NJSZT-MMO logóA Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) „Multimédia az oktatásban” Szakosztály által – évente – szervezett XXVII. Multimédia az oktatásban című online nemzetközi konferencia került megrendezésre 2021. június 10-11-én.

A konferencia célja

A szakmai rendezvény célja, hogy elősegítse az oktatás, valamint a kutatás és fejlesztés különböző területein dolgozó, oktató hazai és külföldi szakemberek, PhD és felsőoktatási hallgatók kapcsolatfelvételét, tapasztalatok és jó gyakorlatok cseréjét, egyes képzési szakterületekhez kapcsolódó kreditek gyűjtését.

24 témakörben hirdették meg az előadóknak a jelentkezési lehetőséget, köztük néhány hozzánk kötődő

  • élethelyzethez igazított tanulás,
  • a multimédia alkalmazása a felsőoktatásban és a felnőttképzésben,
  • mLearning, eLearning és környezete,
  • a tanulási környezet technikai, technológiai változása,
  • felhőalapú szolgáltatások,
  • multimédia és a tudományos kutatás összefonódása,
  • multimédia-fejlesztések, eredmények, alkalmazások bemutatása.

A konferencia programja

Letölthető a konferencia programja. A konferencia a Dunaújvárosi Egyetemről élő közvetítésben zajlott a Pexip webkonferencia platformon. 2 nap alatt 13 szekcióban 65 előadás hangzott el 99 társszerzőtől. A rendezvényre 169 fő regisztrált és kb. 250-en követték az élő közvetítést 4 országból.

A plenáris előadások némileg számvetésre sarkalltak. Ez a 16. MMO-s anyagom 2009 óta. Ezek a szakmai előadások, magyar és/vagy angol nyelvű cikkek, poszterek megtalálhatók a publikációs listámban. Szakmai blogunkban több beszámoló is van, lásd MMO címke. Jövőre is szívesen csatlakozom a rendezvényhez. 2022-ben a Multimédia az oktatásban konferencia helyszíne a Horvátországban található Eszéki Egyetem lesz.

Részt vettem a konferencián

2021-ben előadást tartottam „Python tanfolyam tapasztalatai az átalakuló szoftverfejlesztő OKJ képzésben” címmel 20 percben, amely a konferencia „Multimédia-fejlesztések, eredmények, alkalmazások bemutatása” című szekciójába került. Előadásom prezentációját ILIAS e-learning tananyagban tesszük elérhetővé tanfolyamaink résztvevői számára. Az anyagból készült 5 oldalas szakmai cikket is készítettem, amely elérhető a konferencia kiadványban.

A cikk összefoglalója

A 2020/2021-es tanév átmenetet/átállást jelentett a szakképző intézményekben. Az informatika és távközlés ágazatban a korábbi szoftverfejlesztő képzést felváltotta a szoftverfejlesztő és –tesztelő képzés. A korábbi szabályozó és az új KKK, PTT dokumentumokat áttekintve több markáns különbség is adódik. Ezek egyike a Python programozási nyelv hangsúlyos beépülése. A kifutó kétéves OKJ képzést 2021-ben befejező diákok számára az it-tanfolyam.hu oktatói csapata kidolgozott és megvalósított egy Python tanfolyamot. Ők speciális célcsoport, mert már tanultak más programozási nyelveket, de Pythont még nem, vagy csak bevezetőként. Az előadás/cikk ismerteti a 2021. májustól elindult tanfolyam hátterét, tematikáját, szervezésének folyamatát, visszajelzéseit és összegzi a tapasztalatokat.

A cikk tartalomjegyzéke

  1. A szakképzés átalakulásának jogi háttere
  2. Tartalmi megújulás elemei
    1. Korábbi tartalom
    2. Új tartalom
    3. Releváns markáns különbségek
  3. Oktatók tapasztalatai
  4. A Python tanfolyam általános koncepciója
  5. A Python tanfolyam előkészítése, szervezése
  6. A tematika kiemelt elemei
    1. Adatszerkezetek
    2. Fájlok feldolgozása, adatbázis-kezelés
    3. Grafikus felhasználói felület – TKinter
    4. Webes alkalmazások – Flask és Django
    5. Mobil alkalmazások – Kivy
    6. IoT programozás – Raspberry Pi
    7. Mesterséges intelligencia
  7. Visszajelzések, tapasztalatok