ingyenes esemény

2019. június 22-én immáron 17. alkalommal került megrendezésre a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozat, melynek során rengeteg kiállítás volt megtekinthető akár éjfél utáni időpontokban is. Ezen alkalmakra a múzeumok gyakran különlegességekkel, illetve időszakos kiállításokkal is készülnek. Az este során két múzeumot látogattam meg, melyek tematikája eltért egymástól. Az egyik egy korabeli katonai híradástechnikai eszközöket, és azok működését bemutató időszakos tárlat volt, a másik pedig egy nagy múltú textil és nyomóüzem, melyen a technikák mellett főként a család életével ismerkedhettünk meg.

Budapest ostroma 1944-45 kiállítás

A Karolina úton található Budapest ostroma elnevezésű kiállítás érdekfeszítő, és kiterjedt ismeret anyagot nyújt azok számára, akik érdeklődnek afelől, hogyan élt a civil lakosság 1944-45 telén az ostrom alá vont Budapesten. Emellett a mostani esemény alkalmából időszakos kiállítást is berendeztek A honi légvédelem híradó hálózata és eszközei a második világháború alatt címmel, melyen korabeli egyenruhába öltözve, félóránként induló kiváló tárlatvezetést tartott Magdó Csaba, a HTE Technikatörténeti Szakosztály tagja.

A tárlatvezetések közötti szünetekben lehetőség nyílt olyan ételek és italok megkóstolására, melyeket azokban az időkben fogyasztott az élelem szűkében tengődő lakosság. Ilyen volt például a céklalébe áztatott burgonya, a szalonna darabkákra kent lekvár, vagy a lekváros tea. Az épület udvarában pedig korabeli katonai ruhákba öltözött hagyományőrzők meséltek a kiállított egyenruhákról és a muzeális jellegű fegyverekről.

Az időszakos kiállítás tárlatvezetéséhez visszatérve, érdekes információkat kaphattunk arról, hogyan működött a II. világháborúban, Magyarországon a katonai hírközlés. A kiállítás témáját illetően a 36M típusú speciális távbeszélő készülék került bemutatásra. Ezt 1936-ban fejlesztették ki kimondottan a honi légvédelem számára, és egészen 1950-ig üzemelt, amikor is jelentős költségek árán a vezetékes hálózatot vezeték nélküli rendszerre cserélték le. Az 1930-ban gyártott 30M az elődkészülék volt, az 1939-ben gyártott 39M típus az utódkészülék, ezeket azonban a híradós csapatok kapták meg. 1938-ban állandó riadókészültséget hirdettek az országban, melynek eredményeként 12, majd a határrevízió után 15 légvédelmi kerületet alakítottak ki. 1943-ban már közel 600 figyelőörs került kialakításra, melyeken a 36M típusú készülék üzemelt. Két figyelőörs között általában 20 km távolságot alakítottak ki. Tekintve, hogy egy repülő akár fél óra alatt is átrepülhette az országot, olyan rendszerre volt szükség, melyben a figyelőörs észlelésétől a központba beérkező adatok feldolgozásáig maximálisan öt perc telik el. Ezek után rövid időn belül tudták tájékoztatni a légvédelmi ütegek kezelőszemélyzetét.

Figyelőörsök és a 36M készülék működése, kódolás

A rendszer kialakításakor egy független hálózatot szerettek volna létrehozni, azonban ez olyan méretű új infrastrukturát igényelt volna, hogy rövid idő alatt lehetetlennek bizonyult a kiépítése. Ennek következtében a postai hálózatot használták központátemelő készülékekkel, priorizálva a katonai hívásokat. Amennyiben az adott vonalon nem volt szabad csatorna, úgy egy polgári vonalat azonnal megszakítottak. A 36M típusú készülék rendelkezett egy tárcsával. A készülék kezelője ezzel adott le kódolt üzeneteket a kerületi központnak. A számtárcsa segítségével olyan számpárokat adott le, amelyekből a központban ki tudták értékelni, hogy milyen irányból közelednek a repülők, saját vagy ellenséges gépek, milyen magasságban repülnek és nagyságrendileg mekkora létszámban.

Például: a kezelő a következőt tárcsázta: 11 26 31. Ez azt jelentette, hogy repülők érkeznek északi irányból (11), délnyugati irányban folytatják útjukat (26), és ellenségesek (31). Saját repülők esetén a kezelő 32-t tárcsázott. Tekintve, hogy a 2-es számot hosszabb ideig tart tárcsázni, ezért az ellenséges gépek az 1-es számot kapták meg. A kezelő élőbeszédes hívást kezdeményezni nem tudott. Erre szolgált a 7-es, 8-as, 9-es szám, melyekkel további kódolt információkat lehetett leadni. A 909-es kód tárcsázásával a kezelő előszavas visszahívást kérhetett a kerületi központból.

Légvédelmi kerületi központ működése

A kerületi központ két fő teremből állt. A felvevőterembe érkeztek be a figyelőörsökről küldött kódszámok. Ezek szalagos távíró készülékre íródtak fel. Az itt szolgálatot teljesítő személy egy kapcsolótábla segítségével küldte át az adatokat a kiértékelő terembe, ahol a kerületi központ tisztjei egy úgynevezett örsitérképen láthatták a megjelenő információkat. A nagyméretű térképen már olvasható szöveges formában jelentek meg az információk, ugyanis a kapcsolótábla segítségével a megfelelő szöveg mögötti lámpát lehetett felkapcsolni. Csúcsidőben akár 80 beérkező jelentést is tudni kellett kezelni, melyek összevetése után tájékoztatták a honi légvédelmet, majd a légoltalmat, illetve innen fújták le a riadót is. Hasonló rendszer látható a Sziklakórházban is, mely létesítmény bemutatása a Múzeumok Éjszakája 2021 cikkben érhető el.

Telefonközpontok

A kiállításon bemutatásra került két hordozható méretű telefonközpont is. Az egyiket 1923-ban, a másikat 1930-ban fejlesztették ki. Mind a kettő tíz vonalat volt képes kezelni, azonban további egységekkel akár 50 vonalig ki lehetett őket egészíteni. A korábban gyártottnak volt egy nagy hátránya. Beérkező hívás esetén nem lehetett tudni, hogy melyik vonalon érkezik be a hívás. Ezt úgy oldották meg, hogy egy kerregő hangú eszközt szereltek bele a telefonközpontba. A kiépítés során a kezelő egyesével felhívta a vonalakat, és minden vonalnak kiosztott egy rövid, egyedi morzekódot. Beérkező hívás esetén a kezelő ezek alapján tudta, hogy honnan érkezik a hívás. A telefont felvette, megkérdezte, hogy az hívó fél kinek szeretne telefonálni, a kezelő pedig összekötötte a két vonalat. Hívás végén, a hívó félnek vissza kellett telefonálnia a központba, ebből tudta az operátor, hogy a vonal bontható. Ezzel szemben a 30M készüléknél minden vonalhoz volt egy ködfénylámpa, és beérkező hívásnál a megfelelő lámpa felgyulladt. Innentől viszont minden ugyanúgy működött, mint az 1923-as változatnál.

Goldberger Textilipari Gyűjtemény

A múzeum egy iparos család 200 éves igen érdekes történelmét mutatja be, rengeteg leírással, számos korabeli fotóval illusztrálva, ötletes és néha interaktív módon. A tárlat a nagy múltú vállalkozás eredeti helyén, Óbudán található, ahonnan a termékek fénykorukban világhódító útjukra indultak. A bemutatás szépen összeszedett, a kiállítóhelyek belsőépítészete pedig indusztriális hangulatot kísérel meg utánozni, puritánsággal, átláthatósággal, és letisztultsággal fűszerezve. Egyes helyeken kisebb-nagyobb szekrényajtók találhatóak, amelyeket kinyitva ötletes zugokra lelhetünk, melyekben fotók, ruhák és más textilből készült termékek kerültek kiállításra, természetesen szöveges magyarázattal. A kiállítótermek leginkább a család és a gyár életútját mutatják be. Egy külön teremben – a kiállításhoz szorosan nem kapcsolódva – megtekinthető a Jacquard szövőgép is.

Az első teremben megismerkedhetünk Goldberger Ferenccel, aki családjával 1784-ben megalapítja a gyár elődjét, a kékfestőműhelyt. Egyedi és konfekcionális termékeivel széles körben kiszolgálta a környék magyar, sváb, szláv és más származású lakosságát. Termékei hamar nagy népszerűségre tettek szert, melynek során megvásárolta a szomszédos telkek házait, bővítette gyárát, nagykereskedést nyitott, valamint Debrecenben raktárat üzemeltetett. A kiállítás végigvezet a kékfestés technikáján, a nyomólemezek faragásától, a különböző kémiai eljárásokon át, a kész anyag eladásra előkészítéséig. Az interaktív részen kis dunsztos üvegekben 9 féle anyag van elhelyezve, mint például víz, disznózsír, lenolaj, indigópor, gumiarábikum. Ezeket kell két szempont szerint csoportosítani, hogy a gyártás melyik folyamatában vesznek részt. A harmadik csoportba azon anyagok kerülnek, melyek nem szükségesek a kékfestés folyamatához.

1828-ban Goldberger Ferenc fia, Sámuel vette át a gyár vezetését, aki felismerte a terjeszkedés lehetőségét, így számos fejlesztés és innovatív megoldást követően 1845-ben megvásárolta a Perrotine-gépet, az akkori kor legmodernebb textilnyomógépét, mellyel a méteráru kézi mintázását váltotta fel, s ezzel forradalmasította a kékfestés addigi kézi erővel történő mintázását. Természetesen ez nem jelentette a kézi mintázás teljes kiváltását, ugyanis az egyedi igényeket, a kis mennyiség előállítása miatt továbbra is kézimunkával oldotta meg. A fejlődés következtében családi vállalkozásból gyárrá nőtte ki magát a vállalkozás. Az interaktív kiállítás szerves részét képezi a Perrotine-gép, melyet bár nem lehet használni, ám a ruházatok mintázatát egy makett nyomólap segítségével el lehet készíteni.

A család támogatta a Védegyletet, hiszen a hazai piac fejlesztése elsődleges volt számukra. Ebben az időben kezdtek nemzeti motívumokat, Kossuth címereket festeni termékeikre is. Az 1848-49-es szabadságharc idején a katonaságot egyenruhákkal való ellátással támogatták, amely miatt a forradalom leverését követően hadisarcot kellett fizetniük. Ennek fényében igen ellentmondásos, hogy 1857-ben Ferenc József császár meglátogatta a gyárat, majd 1867-ben Buday előnévvel nemesi címet adományozott a család valamennyi tagjának.

1905-ben Goldberger Berthold a család nyomása ellenére részvénytársasággá alakítja a vállalkozást. Ez időben történnek újabb komoly fejlesztések a gyár életében, ugyanis az ekkorra már elavult perrotine-gépet hengernyomógéppel váltják fel, így a piac további részeit érik el.

Az első világháborúban a gyár a hadsereg beszállítója volt, majd a Tanácsköztársaság idején a család Svájcba menekült. Goldberger Leó 1920-ban vette át a gyár irányítását és svájci tapasztalatai alapján a hazai lehetőségeket helyesen felismerve csúcsra járatta a gyárat. Üzemeit függetlenítette a textilkészítő gyáraktól, ezért saját fonó és szövőgyárat alapított, melyhez a Jacquard-rendszerű szövőgépet alkalmazta.

A Jacquard eljárás szerinti szövés röviden, és nagyvonalakban megfogalmazva a következőképpen néz ki. Veszünk egy végtelenített rendszert, mint például egy lánctalpas járműnek a végtelenített láncszemeit. A szövőgép esetében az egyes láncszemek helyén hosszú, erős anyagból készített lyukkártyák sorakoznak. Ezek a lyukkártyák adják meg a szövőgép számára, hogy a soron következő fonást milyen minta szerint kell kialakítani. A végtelenített rendszer természetesen folyamatosan ismétlődik, így lehet egy több méter hosszú szövetre bizonyos távolságonként felvinni az ismétlődő motívumot, például egy tulipánt. Csak, hogy némi képünk legyen róla – bár több rendszer is megalkotásra került – az egyik típusú lyukkártya 100 x 20 mm-es kiterjedésén 8 x 26 lyuk helyezkedett el, és ez az anyagban egyetlen fonalszál vastagságot jelentett. Jól látszik, hogy az ismétlődő motívum emberi szem számára is élvezhető megalkotásához 100-200 lyukkártyát könnyűszerrel fel lehetett használni.

Értsd: a feltaláló emlékére, az 1839-ben selyemszálakból elkészített Jacquard portréhoz 24 000 darab lyukkártyát használtak fel. A lyukkártyák a rendszer egyik oldalán egy forgó hasábon mennek keresztül. A gép vízszintes rúdjai ekkor ütköznek neki a lyukkártyának. Ahol lyukak vannak, ott a rudak néhány cm mélyen akadály nélkül tovább haladnak, ahol nincs lyuk, ott megakadnak. Ekkor történik meg a soron következő fonásminta beállítása. Az egyes vízszintes rudakhoz egy-egy függőleges rúd csatlakozik, melyek a beállított minta alapján rendezik el a fonalszálakat. A szövet síkjához képest némelyik szál alulra kerül, némelyik szál felülre. Ezt követően történik meg az eddig behúzott párhuzamos fonalszálakra merőlegesen, egy gyorsan mozgó eszköz segítségével a merőleges fonal behúzása, melynek során a lyukkártyán található minta az anyagon fixálásra kerül. Ekkor fordul a hasáb, és a következő lyukkártya fordul a vízszintes rudak elé, és a művelet megismétlődik.

A Goldberger család a gazdasági világválságot furcsa módon vészelte át. Míg mindenki eladott, bezárt, Goldberger Leó tetemes hitelállományt vett fel, modernizált, valamint szerte a világban leányvállalatok tömegeinek alapításába kezdett. A vállalkozás eredménye magáért beszél: a vállalat számos nemzetközi sikert ért el több világkiállításon. Goldberger Leó dacolva a kor politikai ideológiájával, valamint politikai szerepet betöltve a parlament felsőházában, csúcsra járatta az üzemeit. A gyár 1938-39-ben érte el csúcspontját valamint legsikeresebb éveit. A II. világháború, a nemzetiszocialista, majd a kommunista ideológiai rendszer következtében a gyár átszervezésre és államosításra került. A hanyatlás nagyjából egybeesik a Szovjetunió felbomlásával, és a gyár 1997-ben hosszas felszámolási eljárás után végleg bezárta kapuit.