rajzolás

2021. június 26-án, szombaton került sor a XIX. Múzeumok Éjszakája programsorozat megrendezésére, melynek során rengeteg kiállítás és különleges esemény volt. A programok központi gondolata a fordulópont volt. A tematikus kiállítások ezen témára fűzték fel különleges tárlatvezetéseiket, a küzdelem, az újrakezdés és a megújulás szellemiségében. Idén a Budai Vár alatt elterülő Sziklakórházat és a Bélyegmúzeumot látogattam meg.

Sziklakórház

A Sziklakórház – a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében – a Hétköznapi hősök elnevezésű eseménnyel jelentkezett. A tárlat részben azon személyek visszaemlékezései alapján ismertette meg a látogatókkal a Sziklakórház mindennapjait, akik személyesen, vagy rokonságuk révén kapcsolatba kerültek a létesítménnyel.

A kórház II. világháború alatti működése

A nagyjából 1 km-es földalatti kirándulás első helyszínén – a bejárati alagútban – volt látható az a felirat, ami az intézmény szellemiségét oly sok évtizeden átlengte: „A Vöröskereszt nemzetközi bizottsága”. A Sziklakórház ugyanis a II. világháború alatt a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt, ahová fegyverekkel tilos volt belépni. Ezt még a katonák is tiszteletben tartották, ezért belépésük esetén fegyvereiket a bejárati helyiségekben letették.

A Sziklakórházat az 1930-as évek végén 60 betegre tervezték, majd ezt a létszámot emeletes ágyak segítségével megduplázták, később pedig 200 fősre duzzasztották. A gépészetet, az ellátást, mindent ehhez a létszámhoz igazítottak, azonban a háborús körülményekből, és a központi elhelyezkedésből adódóan a befogadóképesség elégtelennek bizonyult. A II. világháború végén 700 beteget ápoltak egyszerre. Mivel mindenkit el kellett látni, ezért a sérülteket – a körülbelül 10 orvos és 30 nővér – folyósokra, szalmazsákokra és pokrócokra fektették le. A könnyebb sérülteket a környező üres barlangokba szállították, melyek elérhetőek voltak a Sziklakórház belső részeiből is. A kapacitás még annak ellenére sem volt elegendő, hogy sok önkéntes akadt, akik vizet vittek, mosdattak, az ápolóknak segítettek.

Dolgozók és ápoltak

A kötözőhelyiség – amiből ezen a részen három is rendelkezésre állt – volt az a hely, ahol a betegek először találkoztak az orvosokkal. Itt csak a könnyebb sérüléseket tudták ellátni, a műtéteket a belsőbb helyiségekben végezték. A kiállítás tárgyai eredetiek, melyek a 40-es, 50-es és 60-as évekből származnak. Itt található Dr. Seibriger András személyes hagyatéka is, melyet lánya adományozott a múzeum számára. A hagyatékban számos orvosi eszköz található meg. A II. világháború idején Dr. Seibriger András volt a kórház helyettes főorvosa, és az egyetlen olyan orvos, aki 1956-ban is visszatért szolgálatot teljesíteni.

A folyosón tovább haladva, a kórház egyetlen műtője mellé érkeztünk. A nagyobb szoba két bejárattal is rendelkezett. Amit azonban már akkor sem lehetett alkalmazni, az a két műtőasztal elhelyezése egy helyiségben. A tiltásnak érthető okokból a fertőzésveszély elkerülése lenne az oka, ám a háború, a szükséghelyzet és a kényszer minden időkben felülírja a szabályokat. Természetesen igyekeztek a helyiséget sterilen tartani, az operációkban pedig sokat segített, hogy a II. világháború ideje alatt az ország legjobban felszerelt műtője volt, ami rendelkezett a kor összes technikai vívmányával, az orvosi eszközökön át a gépesítésig.

A tárlatvezető ezen a helyen olvasta fel Venecsek Oszkár lányának visszaemlékezéseit, melyből megtudhattuk, hogy miként mentette meg a Sziklakórház sebészorvosa attól, hogy félgyógyult állapotban visszakerüljön a frontra. Amikor tisztek érkeztek a kórházba, hogy visszavigyék a frontra a gyógyult és részben gyógyult katonákat, az orvos Venecsek Oszkárt beöltöztette ápolónak, és a műtőasztal mellé állította. Az eset idején éppen áramszünet volt, ezért az álápoló azt a feladatot kapta, hogy a zajló műtéthez egy lámpával világítson. A tisztek a helyiség átvizsgálása után, továbbhaladtak.

A közelben, egy kis eldugott szegletben volt látható az a ráccsal elzárt lépcső, ami Dr. Kovács István főorvos irodájához vezetett. A II. világháború alatt ő volt a kórház igazgatója.

További anekdotát hallhattunk a műtővel szemben elhelyezett hordozható, katonai röntgengépről. A helyi legenda szerint csupán egyetlen egyszer volt használva a gép, amikor a hely gondnoka eltörte a kezét, és szükség volt egy felvételre. Sajnos a felvétel nincs meg.

Háborúkban és kórházakban a halál sajnos gyakorta megfordul. A Sziklakórház esetében sem volt ez másként, ugyanakkor a II. világháború alatt az elhunytak számára megadott tisztelet nehezebben volt kivitelezhető. Napközben életveszélyes volt kimenni a létesítményből, hiszen a felszínen harcok dúltak, emiatt a holttestek eltemetése akadályba ütközött. A holttestek ideiglenes tárolását a folyosóról nyíló egyik zöld ajtó mögött elhelyezkedő két kamrában végezték el. Aztán az éjszaka beálltával innen, a felszínre vezető lépcsőt használva vitték fel a halottakat eltemetni. A környező utcákban és a Várban tömegsírokat alakítottak ki. Az eltemetettek azonosítószámokat kaptak, hogy ha a háborút követően felnyitják a sírokat, akkor beazonosíthatóak legyenek, és megfelelő tisztességgel helyezhessék nyugalomba az elhunytak maradványait.

A Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi delegáltja Friedrich Born volt. A múzeum az ő részére alakított ki egy emlékszobát, ahol viaszfigurája is megtekinthető. A kórház neki köszönhette a Vöröskereszt által nyújtott nemzetközi védelmet. Delegáltként neki jogában állt menleveleket, védleveleket kiadni a Vöröskereszt dolgozóinak és önkénteseinek, így a katonák nem bántották, és elengedték ezeket az embereket. Born felismerte a lehetőséget, és nagyon sok családnak állított ki ilyen papírokat, amivel nagyjából 15000 ember életét mentette meg.

Dr. Mester Endre – a lézerfénnyel történő gyógyítás úttörője, a lágylézer feltalálója –sebészként végezte tevékenységét. Megemlékezéseiben mesélte el, hogy a Honvédelmi Minisztérium – hét másik kollégájával együtt –, munkaszolgálatos orvosként rendelte őt a Sziklakórházba szolgálattételre. Elmondása szerint Kovács főorvos emberien, kollegiálisan, sőt ezen túlmenően barátsággal kezelte őket. Kívánságaikat, kéréseiket – amennyiben módjában állt – teljesítette. Október 15-én két napra mindannyian önkéntesen távoztak a kórházból, s ez idő alatt Kovács főorvos fedezte őket, majd a kórházba való visszatérésüket is segítette. A munkaszolgálat ideje alatt a legmesszemenőbben a segítségükre volt.

A túra során bemutatásra került a létesítmény legrégebbi helyisége is, az 1937-ben kiépített légoltalmi riasztó központ. Itt teljesített szolgálatot a légoltalmi liga, ami egy nem katonai szervezet volt. Az ő feladatuk volt a civilek védelmének megszervezése egy esetleges légitámadás esetén. A témáról bővebben lehet olvasni a Múzeumok Éjszakája 2019 cikkemben.

Utánpótlás nélkül, túlterheltség mellett

A kórháznak a II. világháború idején három kórterme volt. Egy a nőknek, egy a civil férfiaknak és egy a katonáknak. A múzeum, a legnagyobb kórteremben berendezett kiállítással kívánta szemléltetni a korabeli rossz körülményeket. Emeletes ágyak összetolva, két ágyon három ember, zsúfoltság egyetlen nővérrel. A kórház a Szent János Kórházzal tartotta a kapcsolatot, azonban a szovjetek előretörésével, ez a kapcsolat 1944 őszén megszakadt, és az utánpótlási útvonalak is megszűntek. Ez jelentős problémát jelentett, hiszen a szükségkórház nem rendelkezett megfelelő tárolóhelyiségekkel, így raktár kapacitásai sem lehettek. A gyógyszerek, kötszerek, fertőtlenítőszerek, és persze az élelem is, nagyon gyorsan elfogytak. Az elvágott utánpótlás miatt elhullott lovak húsát fogyasztották, a kötszereket pedig kifőzéssel fertőtlenítették és használták fel újra. Aztán a Vár egyetlen vízfőnyomócsöve felrobbant, ezzel az egész Várnegyed levált az ivóvízhálózatról. Nagyon sokan az elégtelen higiéniai körülmények következményeként vesztették életüket, nem pedig a sérüléseik okán.

Az eredetileg tervezett 200 ember helyett 700 sebesültet láttak el. Emiatt nagyon meleg és párás volt a levegő, a terjengő szagokról nem is beszélve. A légcserélő berendezés természetesen folyamatosan cserélte a levegőt, ám teljesítményét nem 700 emberre tervezték. Ennek ellenére a kórház dolgozói maradtak. Így tett Széchenyi Ilona grófnő, akkor 21 éves önkéntes ápoló is, akinek visszaemlékezéseiből kiderült, milyen körülmények között kellett helytállniuk. Emlékezete szerint az önkéntesek megállás nélkül dolgoztak, többek között a kórház vízellátásán is. Hajnalonként ők gyűjtötték össze a havat a kórház előtti területekről, amit aztán bent felhasználtak. Sok esetben fordult elő, hogy egyik-másik önkéntes többé nem tért vissza. A szükség sokszor megtanít a megoldásokra – említette gróf Széchenyi Ilona, aki kitanulmányozott egy módszert, aminek segítségével másfél liter vízből megoldotta a napi tisztálkodást, és még a fogmosásra is jutott belőle. Kevés alvással töltött idejüket mindig ott töltötték, ahol éppen helyet találtak. Egyik kimerítő, megfeszített munkával töltött napját követően, éjszakáját – melyre érthető okokból mély undorral emlékszik vissza – egy éppen felszabadult hordágyon töltötte el, melyen a ráömlött száradó vér, és annak penetráns szaga okán nem éppen gusztusos állapot volt. Az étkezést nehezen oldották meg, de valahonnan mindig előkerült valami, amivel ellátták a dolgozókat és a betegeket. A kórtermet illően emlékezik meg a szolgálatot teljesítő orvosok, ápolók és önkéntesek hősies kiállásáról, hiszen emberhez nem méltó körülmények között végezték tevékenységüket, próbálva menteni az emberi életeket, és segíteni a rászorultaknak.

A kórház 1956-os forradalom és szabadságharc alatt betöltött szerepe

A létesítmény 1956-ban működött második alkalommal kórházként. Az 1944-ben megnyitott kórház 1945 nyaráig üzemelt. Ekkor leszerelték, felszereléseiket elvitték más kórházakba, és egy magánvállalkozás tífusz elleni oltóanyag gyárként hasznosította a földalatti helyiségeket. Aztán 1950 és 1954 között a kórházat kibővítették, a gépészetet modernizálták, és létesítmény teljes területe folyamatos karbantartás alá került. Ennek okán dolgozott itt egy gondnok házaspár, akiknek feladata volt gépek üzemben tartása, a szellőztetés, az ágyneműk rendszeres mosása és cseréje. A kórház készenléti üzemben működött.

1956. október 24-én, a forradalom kitörésének másnapján nyitotta ki kapuit újra kórházként. Ekkor már volt elég fekhely, mindenkinek elegendő gyógyszer, kötszer, élelmiszer. Egyetlen problémával küzdöttek csak. A gyors, hirtelen nyitás következtében nem volt elegendő nővér, akik segítettek volna a sérültek ellátásában. Az Állami Védőnőképző Iskola tanítványai érkeztek segíteni.

A forradalom alatt üzemelő kórház ellátási körülményeibe – egy egykori sebesült – Balogh Samu katona visszaemlékezései engednek betekintést. Dicsérte az akkori összetartást, amit azzal a történettel jellemzett, amikor egy parasztember érkezett faluról egy szekérnyi tojással. Azt mind a kórház számára hozta. Az orvosi ellátásban nem volt kivétel. Balogh Samu mellett például egy orosz katona feküdt, akit a sajátjai lőttek meg. A fegyver valahogy elsült és a lövedék keresztülhatolt a torkán. Egy tüdőlövéstől szenvedő másik orosz katonát Székesfehérvárról szállítottak be. Ő kiskatona volt, mégis ellátták. Mindenki ugyanolyan orvosi ellátást kapott.

Az 1956-os események ideje alatt hat kisfiú és egy kislány született a földalatti kórház falai között. Végül a kórház 1956 decemberében zárt be, helyét titkosították, és létezése az évtizedek során lassan feledésbe merült.

Bélyegmúzeum

A kis belvárosi múzeum igazi különlegesség a grafika, a régiségek, és a történelem kedvelőinek. A tárlat állandó elemét képezi az az elem, melynek 3200 kihúzható keretén belül ötszázezer bélyeg található a világ minden tájáról, melyek mindegyike egy egyedi műalkotásnak tekinthető. A múzeumban jelenleg a „Darabokra szaggattatol…” Trianon 100 – Összetartozás 1100 elnevezésű időszaki kiállítás látogatható. A kamarakiállításon pedig Helbing Ferenc bélyeg- és bankjegytervező munkásságának az állami megrendeléseket felölelő pályaszakaszát tekinthetjük meg. A Múzeumok Éjszakája alkalmából tartott programsorozat egyik témája is ehhez kapcsolódott „A bélyeg- és papírpénztervezés rejtelmei” címmel.

A kezdetekről

A világ első bélyege a Penny Black volt 1840-es megjelenéssel. Technikáját tekintve mélynyomással (réznyomás, acélnyomás) készült. Az első Magyarországon használt bélyeget pedig 1850-ben vezeti be az Osztrák-Magyar Postaigazgatóság, minden címleten ugyanazzal a bélyegképpel. Ezek viszont magasnyomású (könyvnyomás) bélyegek voltak.

Jellemzően három nyomási technológiáról lehet beszélni bélyegkészítés során: síknyomás (litográfia), mélynyomás (réznyomás), magasnyomás (könyvnyomás). Tervezés során a grafikusok számára a vonal sűrűsége és vastagsága az, ami komponálási lehetőséget biztosít. Mivel ezek a nyomás fajtától függően változhatnak, ezért a grafikusnak el kell tudni képzelnie, hogy melyik nyomdatechnológiával, hogyan fog kinézni az általa tervezett bélyeg.

A magasnyomás olyan, mint a gumibélyegző. A kiemelkedő rész hordozza a festéket, és a vonalak közötti részt mélyítik ki. Mélynyomásnál ez fordítva van. A vonalakat vagy metszik, vagy maratják. Ezen kialakított vályúkba dörzsölik bele a festéket, amit aztán a bemélyedésből szed ki a papír. Mivel a nyomólemezt kellő erővel kell a papírra préselni, ezért a papír másik oldalán látszódni fognak a nyomóelem kiemelkedő részei. A papír másik oldala ott domború lesz. Síknyomásnál egy kőre rajzolnak zsíros festékkel (tussal), majd a még meg nem száradt festéket hintőporral megszárítják és gumiarábikummal kezelik. A festéket terpentinnel kimossák, aminek helyén ott marad a zsír. A kőnek folyamatosan nedvesnek kell maradnia, mert a következő mozzanatban a kő és a festék víztaszító képességét használják ki. Az egész kőre felviszik a litográf festéket. Ahová eredetileg nem került semmi a zsíros festékből, ott a víz nem engedi a festék feljuttatását a kőre, ahová pedig korábban rajzoltunk a zsíros festékkel, ott a festék rákerül. Ezt követően már jöhet a kőre a papír, és a megfelelő nyomó eljárással a friss festék a kőről a papírra kerülhet. Ennél az eljárásnál fontos, hogy a kőlaphoz semmilyen bőrfelületünk ne érjen hozzá, mert ez esetben zsíros lesz, és az nyomot fog hagyni a papírra nyomásban.

Az első magyar bélyeget például mélynyomásra tervezték, ám a megrendelt réznyomógépek nem érkeztek meg. Ezért azt választották, hogy litográfiával nyomják ki, tehát a bélyegeket átrajzolták kőnyomásra. Litográfiánál a vonalak széle bizonytalan, elmosódott. Mélynyomásnál viszont sokkal élesebb a vonal. Ezért kellett a grafikusnak az eredeti bélyeget átrajzolnia, mert végül más technológiával nyomták ki. Érdekesség, hogy a világtörténelem során – a Tanácsköztársaság ideje alatt – Magyarország adta ki az első Marx és Engels bélyeget, amely szintén litográfiával készült.

Még az 1800-as évek végén, az első magyar bélyegeken uralkodók és címerek voltak láthatóak. Azonban hamar rájöttek, hogy egy ország a bélyegen keresztül nagyon sok mindent tud elmondani a külföldiek és saját lakói számára. Ekkor jelennek meg az első képesbélyegek, melyen olyan motívumok láthatóak, mint a turul vagy a magyar puszta gémeskúttal. Az 1916-ban megjelent aratós bélyegsor, már igazi képesbélyegnek nevezhető (komolyabb grafikai alkotás), a hozzá tartozó Parlament képesbélyeggel együtt. A világ első képesbélyegei közé tartozik az első újkori olimpia görög bélyege, amire magasnyomással az ókori olimpiai atlétikai stadiont nyomták.

Helbing Ferenc

Helbing Ferenc (1870-1958) grafikus, reklámgrafikus, művészetpedagógus, az Iparrajziskola első vezetője, a Grafika Tanszék megalakítója, majd a későbbi Magyar Iparművészeti Egyetem alapítója és első rektora volt. Az első alakja a magyar bélyegtervezésnek, aki hosszú évtizedekig dolgozik.

Első beadott bélyegpályázata az 1909-ből való szecessziós stílusban, magasnyomásra készített Szent László bélyegsor. Bár pályázatát végül nem választották ki – a bélyegekre a turul és Ferenc József került –, díjként mégis nyert 1700 koronát, ami akkoriban nem kevés pénznek számított.

A tervezés során sosem a bélyeg eredeti méretében terveznek, hanem átlós méretben 3-4-szeres nagyításban. A grafikus maga javítja az esetleges várható hibákat, mert tudnia kell, hogy hol vannak azok a határok, amiket még elbír a kicsinyítés. Helbing tusrajzot készített, majd a zavaró részeket fehér temperával fedte el.

Helbing egy másik ismertebb bélyegsorozata a Hadifogoly címet viseli. A téma mindig az éppen aktuális kortól függött, ez esetben az I. világháborús hadifoglyok hazahozataláról volt szó. A bélyegek szélein megjelent a „Segítsük haza véreinket!” és a „Hadifoglyaink javára X korona” felirat. Litográfiával és ofszetnyomással készült. Helbing a tervet tussal készítette. Érdekesség, hogy az orosz télben, a haza felé megtörten gyalogló katonát ábrázoló kép, eredetileg fekvő helyzetű lett volna, de a kompozíciót túl centrálisnak tartották. Ebből alakult ki az álló kép, levágva ezzel a képről részleteket, például a háttérben gyalogoló többi katonát. Az új terven a katona azonban erősnek és határozottnak tűnt, ami 4-5 év hadifogság után nem festett valós képet, ezért a katonát kissé újra rajzolva megdöntötték, mintha beledőlne a szélbe. Hasonló változtatásokon és újra rajzolásokon ment keresztül a témához kapcsolódó másik bélyeg is, ahol a kerítés és szögesdrót mögött három hadifogoly látszik.

Helbing másik emlékezetes műve a Nagy Madonna bélyeg, mely egy 5000 koronás címlet volt. Emlékezetessé valójában a nyomda tette, ugyanis a bélyeg kétszínnyomással készült, a folyamatba pedig hiba csúszott. A különböző színek miatt külön fázisban nyomták a keretet, és külön fázisban a Madonnát. Fázisellenőrzésnél azonban fordítva került vissza egy ív a gépbe, ezért a Madonna fejjel lefelé került rá a bélyegekre. Mire a hibát észlelték 100 bélyeg már forgalomba került, amiből 20 darabot sikerült csak visszagyűjteni. Nagyjából ugyanennyi bélyeg maradhatott fenn napjainkra, melyek értéke néhány millió forint között mozog. További érdekesség, hogy Helbing mélynyomásra tervezte a bélyeget, azonban a közölték vele, hogy magasnyomással fogják elkészíteni. Emiatt a képet némileg át kellett terveznie, hogy illeszkedjen a megfelelő nyomdatechnikához.

Helbing egyik legismertebb műve a Sportsor. Eredetileg egyéni versenysport témájú bélyegeket adtak volna ki, végül azonban Helbing tömegsport bélyegsor megtervezésére kapott felkérést. Ezt követően azonban mégis kiadtak egy versenysport tematikájú bélyegsorozatot, mégpedig atlétika témájában. Ez egybe csengett a Levente Mozgalom indulásával is, ezzel biztatva a fiatalokat a sportolás fontosságára.

Az előadáson további információkat kaphattunk a Helbing által készített Szent István sorról, a Petőfi sorról, a Horthy Miklós 10 éves kormányzóságáról megemlékező bélyegről, valamint a Justice for Hungary óceán átrepülésről készített sorról. Ez utóbbi esetében Helbing csak egy címletet tervezett, azt, amelyiken a repülőgép látható. Ezenkívül ő tervezte korábban a törvényszéki illetékbélyegsort, amelyen Justicia képe látható a Szent Korona kíséretében. Szintén ő tervezte az értékpapír forgalmi adók illetékbélyegsort is, melyeken Patrona Hungariae-t ábrázolta, azonban a nagyobb 10000 koronás bélyegen már Szent István képe látható.

Napjainkban a bélyegtervezés már számítógéppel történik, sok esetben fotók alapján dolgoznak. Például egy kisívben készült francia bélyegsor esetében a csokoládé feltalálásáról emlékeztek meg. Úgy valósították meg, mintha az ív szélére a csokoládét körbe ölelő alufólia lenne kihajtogatva. A bélyegek jövőbeli szerepe egyelőre változatlannak tűnik. Bár Horvátországban egy alkalommal már adtak ki QR kódos bélyeget, a digitalizálás erre a területre egyelőre nem szivárog be.

Bankjegytervezés a XX. században

A XX. század elején Helbing Ferenc tervezte az első magyar bankjegyeket is. Ekkor önálló Magyar Nemzeti Bank még nem létezett, így Helbinget a Magyar Posta Takarékpénztár kérte fel a tervezésre. Alacsony címletű 10 koronás papírpénzt terveztettek vele, majd a 100 koronás bankjegyet.

Az első, ami igazán bankjegy sorozatnak indult, azt már az állam megbízásából tervezte meg. Ez még mindig nem bankjegy, hanem államjegy elnevezéssel készült el. Az 1 koronás már tartalmazta „Az államjegy utánzása a törvények szerint büntettetik” feliratot. 1920-ban, szintén államjegy formájában következett a 2, és 5 koronás. Ezeken visszaköszönnek az általa tervezett bélyegeken korábban már használt elemek, illetve Helbing tervezésében a rozetták is. A hátoldalát illetően szabad kezet kapott, viszont az állam területén élő nemzetiségek nyelvén fel kellett tüntetni a pénz értékét. Szintén 1920-ban jelenik meg a 10 koronás címlet. Itt már megjelenik a Budai Vár a Lánchíddal. A húsz koronás bankjegy előoldalán a Mátyás templomot láthatjuk. Helbing tervezett korábban Mátyás templomos bélyeget, ami nem nyert pályázatot, viszont azon terveit felhasználta ennél a bankjegynél. A sorozat legnagyobb címlete a 10000 koronás volt Patrona Hungariae képével. Ennek mintájára kiadtak még egy 25000 koronás bankjegyet is, de az már kevésbé terjedt el. A bankjegyek minél nagyobb címletet képviseltek, annál nagyobb méretűvé váltak. A legnagyobb bankjegyek már majdnem A4-es méretet értek el.

Aztán az infláció következtében 1922-ben új bankjegysorozatot nyomnak, melyen már megjelennek az államiság jelképei is. 1923-ban már annyi címlet került forgalomba, hogy kifogytak a híresebb királyokból és szentekből, ezért Helbing bécsi műtermének egyik modelljét helyezte rá az 50000 koronás címletre. A pénz inflálódása miatt nem volt idő új bankjegyeket tervezni, ezért az 50000-es címlet tervén átírták a számot 100000-re, és kiadták más színben. Ezen felül még volt az 500000-es címlet, majd végül az 1 milliós címlet.

A pengő bevezetése

1926-ban megszüntették a koronát, és elkezdték nyomni a pengőket. Ezzel szintén Helbing Ferencet bízták meg. A legkisebb címlet az 5 pengős volt. A bankjegy eleje kicsit az amerikai dollárra hajazott, ám Helbing a hátoldalon visszatért a magyar motívumokhoz, melyeket némileg a korra jellemző art deco és szecessziós jegyekkel egészített ki. Ez köszönt vissza a további címleteken is, míg a 100 pengős esetében már a bankjegy eleje is tartalmazott nemzeti motívumokat.

A pengők sorában ez volt az első sorozat (1926), melyet követett más tervezők munkája által a második sorozat (1927-1932), majd a II. világháború előtti sorozat (1936-1941). Erőteljes infláció híján ezek értéke már nem változott, csupán a bankjegyeket cserélték le újabbakra.

Aztán 1945. május 1-jén elszabadult a világtörténelem eddig legnagyobb inflációja, mely 1946. június 30-ig tartott. Helbing itt is számos bankjegyet tervezett. Rendszeresen visszanyúlt korábbi munkáihoz mintákért, hiszen ekkor már volt olyan időszak, amikor az árak reggel és este is duplázódtak, így havonta jelentek meg újabbnál újabb címletek.

Bankjegytervezés a XXI. században

Az előadás néhány anekdotával folytatódott. Szóba került a 200 Ft-os bankjegy, amelynek előoldalára Károly Róbert portréját tervezték, azonban a királyról viszont nem maradt fenn korabeli metszet vagy festmény. A pénzjegynyomda infrastruktúráját éppen ez idő tájt cserélték le számítógéppel vezérelt rendszerre. Amikor az új szoftverrendszer vezetője belépett Vagyóczky Károly, bankjegytervező grafikus irodájába, Vagyóczky kijelentette, hogy róla fogja mintázni Károly Róbertet. Tehát aki a 200 Ft-os bankjegyre került, ő valójában egy svájci szoftvertervező cég hazai ügyvezetője volt. Az ötlet megvalósítása aztán odáig fajult, hogy amikor Temesvár szobrot állíttatott Károly Róbertnek, az arcmintát a 200 Ft-os bankjegyről másolták.

Másik érdekes történet az 1000 Ft-os bankjegyhez kapcsolódik. A bankó előoldalára Mátyás király portréja került, így értelemszerűen a hátoldalra is el kellett valami hozzá kötődőt helyezni. A Magyar Nemzeti Bank ugyan ragaszkodott a visegrádi Herkules-kúthoz, ez a kút azonban nem létezett. Ezért a bankjegy tervezők elővették a kútról még létező korabeli terveket, és azok alapján elkészítették a kút 3D-s modelljét, majd annak 2D-s változatát helyezték rá a bankjegyre. Később, a Visegrádi Királyi Palota felújításánál a tervezők a bankjegyen látható grafikát vették alapul, majd építették meg a kutat.

Ezekhez hasonló anekdota, amikor az 5000 Ft-os bankjegy tervezése zajlott, aminek a hátoldalára a nagycenki Széchenyi-kastély került. A tervező leutazott Nagycenkre, és számos fotót készített a kastélyról. Viszont a tervezésnél felmerült az az akadály, hogy a kastély bejáratában levő nagyméretű kerítést teljesen benőtte a kúszónövény, ami zavarta a kastélyra történő tiszta rálátást, ezért ezt a grafikán el kellett tüntetni. A „növényirtás” annyira jól sikerült, hogy később a kastély parkfelügyeletének is megtetszett, így a helyszínen ők is leszedték a bukszust a kerítésről.

Az újratervezett forint bankjegysorozat

A terv egy korszerű és kevésbé hamisítható bankjegy készítése volt, a frissített forint sorozat bevezetésével. A magyar bankjegyek alapanyagát papír helyett rongyokból készítik. Papírnak tűnik, de papírt nem tartalmaz. Ebbe az alapanyagba kevernek színes rostokat, így már maga a papír alapanyaga is nehezen hamisíthatóvá válik. Olyan újításokat vezettek be, mint a színváltó elem. Ez az elem más és más megvilágításban különböző színnel reflektál. Másik biztonsági elem az a H betűs motívum, ami teljes egészében csak fényátnézeti képen jelenik meg. Stilizáltan, keresztben került beépítésre a vakjel, ami magasnyomású technológiához passzoló festékkel van nyomva, ezért ujjbeggyel kitapintható. További grafikai elem csak UV fény alatt látható. Egy másik biztonsági elem a hologram csík, amiben UV fény alatt további elemek válnak láthatóvá. A bankjegyeket fénymásolás és szkennelés elleni védelemmel is ellátták. Ez esetben a bankjegyre nyomott speciális festék úgy torzítja a fénymásoló megvilágítását, hogy az elkészült kép torzítottá, és ezáltal használhatatlanná válik.